Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Közösségnek kell épülnie Kárpátalján

Pörge Béla

2017.08.12. 16:58

Balog Zoltán szerint közös felelõsségünk, hogy a támogatásokból mindenekelõtt közösség épüljön, erõsödjön Kárpátalján

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton az ungvári járási Nagydobronyban, a Kárpátaljai Református Egyház családi csendesnapján tartott előadást.

A mi közös felelősségünk, hogy az odaadott anyagi javakból, lehetőségekből kultúra és mindenekelőtt közösség épüljön, erősödjön Kárpátalján"

— mondta.

A Reformáció – 500 éve az áldás útján mottóval szervezett, mintegy hétezer fős rendezvényen Balog Zoltán az Életünk reformációja – út az áldáshoz címmel tartott előadásában hangsúlyozta: az életben számtalanszor tapasztalta, mekkora ereje van az Áldás, békesség református köszönésnek.

Ez a kiindulópont, mert azzal, hogy békességet kaptunk, és áldásunk van, nagyon messzire el tudunk jutni"

— tette hozzá.

Mint emlékeztetett, 2011-ben az Alaptörvény elfogadásakor az volt a cél, hogy legyen egy biztos alap, ezért – mint mondta – nem véletlenül kezdődik az alkotmány Istennel, nevezetesen: az "Isten, áldd meg a magyart" mondattal. Ilyen alkotmánya csak nagyon kevés nemzetnek van, mert ha valami fölé odaírjuk az Istent, akkor annak következménye kell, hogy legyen, annak zsinórmértéknek, mércének kell lennie – emlékeztetett, megjegyezve: ha el akarunk igazodni a magyar közösség ügyeiben, akkor innen kell venni a segítséget — írja az MTI.

Ennek kapcsán a miniszter idézte az Alaptörvény passzusát, amely szerint Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarok sorsáért, rámutatva arra, hogy milyen nagy a különbség a "felelősséget visel" és az előző alkotmány "felelősséget érez" kifejezései között.

Ha érzed, akkor viseld is – és ez jelenti azt, hogy áldás, mert aki érzi, az viselje, az vállalja, aki hiszi, az vallja meg, aki hiszi, az cselekedje meg"

— mutatott rá a két kifejezésnek a – mint fogalmazott – református hit lényegét képező összefüggésére.

Az emberi erőforrások minisztere a családnapi rendezvény keretében a nagydobronyi református templomban ünnepélyesen megnyitotta a  Soli Deo Gloria: a magyar reformáció öt évszázada című kiállítást.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére