Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ma is fáklyás felvonulás emlékeztet majd a béke világnapjára

Vincze Viktor Attila

2019.01.01. 11:19

Idén is fáklyás felvonulással emlékeznek a béke világnapján, január elsején VI. Pál pápának arra a kezdeményezésére, ami az emberek békés egymás mellett élését szorgalmazta a Földön.

A közszolgálati televízióban a béke világnapjáról beszélő Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök elmondta: a Szent Egyed Közösség által szervezett felvonulás célja, hogy felhívják a figyelmet a béke fontosságára, s hogy imádkozzanak azokért, akik háborús környezetben élnek.

A segédpüspök kiemelte: sok helyen nincs béke a világban, sok ártatlan gyermek napjainkban is háborús környezetben nő fel.

A béke – mint mondta – az egymás iránti tiszteleten is alapul. Fontos továbbá, hogy a béke nem lesz magától, tenni kell érte. A politikának, de az emberi élet minden szintjén is tenni lehet a békéért – hangsúlyozta Mohos Gábor.

A béke világnapját 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére. A béke ünneplése az év első napján arra figyelmeztet, hogy az új esztendőben törekedjünk önmagunkkal, minden emberrel és az egész világon a békés együttélésre – mondta.

Ezen a napon a pápa a világhoz intézett üzenetében foglalja össze a békéről vallott gondolatait.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére