Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarország több mint félmillió koronavírus-teszttel segít három térségbeli országot

888.hu

2022.05.06. 14:45

Moldovának 455 ezer, Észak-Macedóniának 72 ezer, míg Montenegrónak 30 ezer antigén gyorstesztet küld Magyarország, így támogatva a három állam védekezését a koronavírussal szemben – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború, a régiót érő rendkívül súlyos biztonsági kihívások miatt az elmúlt időszakban jóval kevesebb szó esett a világjárványról, noha az még nem ért véget, ezért továbbra is különös figyelmet kell fordítani az egészségügyi védekezésre.

 

Magyarország az utóbbi másfél-két évben is sokat segített más országoknak különböző eszközökkel, például oltóanyagokkal és maszkokkal, szombaton pedig több mint félmillió vírustesztet szállítanak le a két nyugat-balkáni államnak és Moldovának.”

– közölte.

 

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Ukrajnával szintén szomszédos Moldova Magyarország stratégiai partnere, amely nehéz helyzetben van jelenleg, mivel az ukrajnai háború kitörése óta több százezer menekült érkezett az országba.

 

Márpedig a menekültek tesztelése komoly erőfeszítéseket igényel, ezért hazánk valamelyest enyhíteni próbálja a helyi egészségügyi rendszerre háruló nyomást.”

– húzta alá.

 

A miniszter hozzátette, hogy a háború súlyos kockázatot és komoly terheket jelent az Ukrajnával szomszédos országokra, Magyarországra is már közel 700 ezer ember érkezett az utóbbi hónapokban.

 

Moldován is nagy nyomás van, átérezzük ezt a helyzetet, ezért is segítünk.”

– fogalmazott.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére