Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Merkely Béla: A legdrámaibb hét előtt állunk

888.hu, vg.hu

2021.03.17. 08:45

A professzor szerint ezen a héten tetőzik a járvány, és a csúcs nagyjából három hétig érezteti majd hatását.

 

Merkely Béla szerint ezen a héten tetőzik a járvány, és a csúcs nagyjából három hétig érezteti majd hatását – írta a BorsOnline az MTA doktorának rádiós interjújára hivatkozva, amelyből az is kiderült, hogy a koronavírus brit mutánsa sajnos hazánkat is komolyan érinti, és hatalmas terhet ró az egészségügyre.

A professzor szerint kemény időszak jön

– közölte a vg.hu.

A szakember elmondta, valamennyi intézménynek át kellett szervezni a betegellátást. A Semmelweis Egyetemen már 1200-ra emelték a Covid-ellátó helyeket, és ebből 150 beteget tudnak intenzív osztályon kezelni. A rektor azt mondta, ha szükség lesz rá, a férőhelyek számát tovább növelik.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A legmagasabb számok ezen a héten lesznek. A kórházba kerülő betegek hosszú ideig fognak számunkra feladatot adni: úgy gondolom, ez az emelkedett szám nagyjából három hétig megfigyelhető lesz”

– magyarázta a professzor, aki a lélegeztetett betegek számát 1400 főre becsüli.

Merkely arról is beszélt, hogy

rengeteg a fiatal fertőzött.

Mint elmondta: jelenleg sok 40-50 év körüli ember van lélegeztetőgépen.

A professzor mindenkinek azt javasolja, hogy fogadja el az első vakcinát, amit felajánlanak számára.

Merkely Bélát március 15-én Széchenyi-díjjal tüntették ki. A professzor közösségi oldalán köszönte meg az elismerést.

Hálával tartozom a családomnak, a szüleimnek, a feleségemnek és három gyermekemnek odaadó szeretetükért és kitartó türelmükért”

– írta a professzor az elismerés kapcsán saját Facebook-oldalán.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére