Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Novák: mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítani

MTI, 888.hu

2020.04.30. 09:53

Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta,

az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük.

A bölcsődei és óvodai dolgozók munkahelyének megtartásáért

az intézmények és a szolgáltatók állami támogatást kapnak a veszélyhelyzet idején.

A bölcsődei támogatás összegének megállapításakor a veszélyhelyzet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul – tudatta.

Hozzátette: szintén a munkahelyek megtartását segíti, hogy

az önkormányzat átirányíthatja a bölcsődei és óvodai dolgozókat másik szolgáltatóhoz.

Az államtitkár közölte, hogy

a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 20 hét fölötti és 14 év alatti gyermekeinek.

A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap – mondta Novák Katalin.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére