Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nyomoz a rendõrség Juhász Péter után

Tóth Dalma

2018.03.13. 20:28

Személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Együtt elnöke, Juhász Péter ügyében a rendõrség - tudta meg a pestisracok.hu a Budapesti Rendõr-fõkapitányságtól.

Az Együtt elnökét egy hónapja Tényi István jelentette fel kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt.

A rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanújával indított eljárást.

Tényi István a lap által megismert feljelentésben azt hangsúlyozta, hogy

a politikus nem csak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is, a nő új barátját is rendszeresen fenyegette, sőt, közvetetten gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iratok szerint a politikus többnyire zárt helyeken – a lakásában, kocsiban, sőt gyakran a gyerekei társaságában – szívott marihuánát. 

Juhász Péter korábban már elismerte, hogy dulakodott volt élettársával, de szerinte a nő támadt rá, ittasan.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére