Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Továbbra is fenntartják a bécsi ötök együttműködését

888.hu/MTI

2020.07.14. 18:30

Ausztria és keleti szomszédai többször egyeztettek a koronavírus-járvány idején, és a tárgyalások sikeresek voltak, segítették az egészségügyi védekezést – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután hivatalában fogadta osztrák, cseh, szlovák és szlovén kollégáját.

Az úgynevezett bécsi ötök informális csoportosulás sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter közölte: Magyarország 34,5 milliárd eurónyi (több mint 12 200 milliárd forint) kereskedelmi forgalmat bonyolít le a másik négy állammal. Ez a magyar kereskedelmi forgalom egyhatoda.

Közép-Európa sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen, ezért úgy döntöttek, hogy fenntartják a bécsi ötök együttműködését. Ennek különösen nagy a jelentősége most, amikor sok környező országban egyre rosszabbak a fertőzöttségi adatok

– tette hozzá a magyar miniszter.

Szijjártó Péter azt szorgalmazta, hogy igazságosan osszák el az európai uniós forrásokat a következő hétéves ciklusra.

Elfogadhatatlan, hogy többet kapjanak a koronavírus-helyzetet felelőtlenül, magukat eladósítva kezelő, valamint a gazdagabb államok

– jelentette ki.

A tárcavezető azt mondta,

nem megengedhető, hogy Magyarországtól uniós forrásokat csaljanak el szubjektív alapon. Magyarország teljesítette azokat a kötelezettségeket, amelyekért ezek az összegek járnak, az elosztásnak objektívnek kell lennie

– közölte.

A gazdasági védekezés célja egyértelműen az, hogy megóvják a munkahelyeket, és legalább annyit hozzanak létre, mint amennyi elveszett. Ennek nemcsak magyar, hanem európai törekvésnek is kell lennie – hangoztatta Szijjártó Péter.

Alexander Schallenberg, Ausztria európai és nemzetközi ügyekért felelős szövetségi minisztere is kiemelte a bécsi ötök egyeztetésének fontosságát. Szeptemberben Szlovéniában találkoznak, akkor ez már hagyománynak fog számítani – mondta. Megjegyezte, hogy a csoportosulást középső ötöknek (central five) is nevezik.

A koronavírus-járvány még nem múlt el, sőt még a csúcsára sem ért – figyelmeztetett Alexander Schallenberg, hozzátéve: ügyelni kell arra, hogy „ne legyen nagy bozóttűz a parázsló fészkekből”.

Az osztrák tárcavezető is kiemelte, hogy

méltányos európai uniós forráselosztást kell megvalósítani, és megfelelő szinten kell tartani a hitelek arányát. Semmi szükség arra, hogy még egy európai intézményi válság is rárakódjon a koronavírus-járványra

– fogalmazott.

Tomás Petricek cseh külügyminiszter közölte: a virtuális egyeztetések után először egy hónapja Bécsben találkoztak ebben a formában. A keddi tárgyalás célja elsősorban a járvány gazdasági hatásainak megvitatása volt.

A koronavírus nem tűnt el, meg kell tanulni együtt élni vele

– hangoztatta Tomás Petricek.

Ivan Korcok, Szlovákia külügyi és Európa-ügyi minisztere azt mondta, meg kell védeni a térséget, tudatosítani kell, mennyire gyönyörű ez a hely.

Rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatt kiderült: amit öröknek gondoltunk, az valójában nem az. Példaként említette a szabad utazást. Ugyanebben az időszakban világossá vált, hogy mennyire nélkülözhetetlen a párbeszéd – fűzte hozzá.

Ivan Korcok is felhívta a figyelmet arra, hogy a fertőzöttek száma folyamatos emelkedik bizonyos országokban. Amíg nincsen vakcina, addig a felelősségteljes viselkedés a legjobb védőoltás – fogalmazott a szlovák tárcavezető.

Anze Logar szlovén külügyminiszter arról beszélt, hogy

a világjárvány új dimenzióba vezette át a bécsi ötöket.

A keddi tárgyalás vezérfonalát a koronavírus pénzügyi hatásai adták – erősítette meg Anze Logar is, aki úgy fogalmazott, hogy barátok közt érzi magát.

Kérdésre felelve Szijjártó Péter azt mondta, hogy minden szerdán, a kormányüléseken felülvizsgálják az arról szóló listát, hogy utazási szempontból milyen kategóriában szerepelnek a különböző államok. A besorolást minden esetben belbiztonsági és egészségügyi szempontok vezérlik, a diplomáciának ebben semmi szerepe nincsen – hangoztatta.

A cél annak megakadályozása, hogy újra behurcolják a koronavírust Magyarországra, mert a kormány nem akar ismét korlátozásokat bevezetni – mondta a magyar miniszter.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére