De ugye én szeretek beszélni írni olyan dolgokról, amik körül hintázni baromi nehéz, mégis véleményt alkothatok, de úgy, hogy közben igyekszem figyelembe venni a lehető legtöbb társadalmi csoportot, hogy ha lehet, ne sértsem meg egyiket se. Ez persze sokszor csak hellyel-közzel sikerül, mert hát a darázsfészek az darázsfészek.

Hogy mennyire érzékeny terület ez, az USA-ban történő zavargások tökéletesen jelzik.

Mi az a Roe kontra Wade, ami miatt megint szétverik az amerikai városokat?

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság – amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is – pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, amivel kihúzta a gyufát a libsiknél.

888.hu

Kell-e az életről alkotmányosan dönteni, ha igen, hogy? Mi számít életnek, az egy hetes vagy a hét hónapos? Hogy mi a helyzet a nemi erőszak által teherbe esett nőkkel? Mi a jobb a gyereknek, ha megszületik, de nem is akarták a szülei és ezt egész életében cipeli, vagy ha nem születik meg az, akit nem várnak szívesen, de lehetséges, hogy születése után mégis teljes szívükkel szeretnék őt a szülei? Vallási, pszichológiai, biológiai, esetleg ideológiai okok mentén kell-e az életről dönteni?

A téma tele van kérdésekkel, és nem csak bennem merülnek ezek fel, hanem az ügyben nagyobb szakértelemmel rendelkezők sem tudnak konszenzusra jutni a válaszokat illetően.

Így hát nem ezekre a kérdésekre keresném a választ, hanem inkább a szélsőséges abortuszpártiak lélektanát venném górcső alá. Merthogy ilyen is van, egy létező társadalmi réteg, akik többsége ultraliberális szabadságharcos, miközben abszolút életpártinak (tényleg) vallja magát. Zárójelben megjegyeznem, különösen érdekes, hogy a kérdésben a döntéshozók pro és kontra mind férfiak.

De térjünk inkább vissza a tiltakozók főszereplőihez, a nőkhöz. Azon belül is a szélsőségesekhez, ugyanis rajtuk keresztül igazán be lehet mutatni a vajpuha elvrendszerek érdekek mentén való lavírozását. Tegyük fel ugyanis, hogy nincs gond egyik elvrendszerrel sem (csak képzeletben, nyilván mindenkinek megvan a véleménye), kizárólag annak a következetlen alkalmazásával.

Ezek a nők ugyanis a több hónapja a méhükben hordott babát még nem tartják emberi lénynek, holott a tudomány már tudja, hogy egy hat hetes magzatnak már a szíve is dobog.

Ezek a nők azok, akik a vallást valami dogmatikus rendszerű kényszerszüleménynek tartják, és minden kézzel nem megfogható megélésre igyekeznek valami tudományos választ adni.

Ezek azok a nők, akiknek amikor a pszichológia magzati kórból való magatartás-mintázatairól beszélsz, elutasítják azt, de ugyanezen tudomány már gyerekkori, családi mintázatait felhasználják a felelősséghárításra, ha éppen szembesítenéd önmagukkal.

Ezek azok a nők, akiknek a többsége vegán, állatmentő, és jó emberségi okokból nem eszik húst és menti meg a hangyákat a patakból.

Ezek azok a nők, akik a saját gyermekük mellett és ellen is képesek érvelni, attól függően, hogy az egyéni érdekük hogy kívánja.

Ők azok a szülők, akiknek egy gyerek amikor éppen „jó”, akkor szerethető, de ha kényelmetlen, problémás, energiákat von el, és épp pillanatnyilag nem hoz, akkor érzelmileg súlyosan megtagadják őket.

Ezek azok, akiknek nem való gyerek, mert nem rájuk figyelnek igazából, hanem rajtuk keresztül is csak önmagukat nézik.

A következetes elvrendszerekkel tehát lehet vitatkozni, összehasonlítani. A következetlen követelőzőkkel viszont nem érdemes, mert mindig az aktuális érdekük mentén vesznek fel testtartás. Sajnos az utóbbi a gyakoribb.

Ezt meg csak úgy itt hagyom: