Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Igen, Dániel Péter tényleg akkora zseni, hogy egy Painttel megszerkesztett kamulevélre azt hitte, hogy Kásler Miklós írta

Horváth Tamás

2020.04.10. 08:35

Pedig az Ügyvéd Úr nem is olyan régen még azt ecsetelte, hogy Izrael és a jogi diploma hegycsúcs a magyarokhoz képest.

Azt már eddig is tudtuk, hogy az „orbáni diktatúra” elől Izraelbe költözött Dániel Péter – jogi diploma ide vagy oda – finoman szólva sem a legélesebb kés a fiókban. A magyargyűlölő ügyvédnek ezúttal azonban még saját magát is sikerült alulmúlnia:

egy Painttel megszerkesztett kamulevélre hitte azt, hogy valódi.

A Kásler Miklósnak tulajdonított írásbeli utasítás, amit Dániel „WikiLeaks” Péter a Facebookon „szivárogtatott ki”, dióhéjban arról szól, hogy a pánik elkerülése érdekében titokban kell tartani, hogy – a hivatalos információkkal ellentétben – Magyarországon valójában már 50 ezer koronavírus-fertőzött van.

Az emberi erőforrások minisztere aláírásával ellátott levélről azonban már messziről látszik, hogy nem más, mint egy olcsó hamisítvány:

a súlyos vádakat tartalmazó két bekezdés más betűtípussal íródott, valamint a sorköz is különbözik az iromány többi részétől.

Habár egy hatéves gyerek első ránézésre megmondja, hogy kamu az egész, Dániel Péter az alábbi kommentárral, láthatóan teljesen komolyan osztotta meg a még rémhírnek is gyenge alkotást:

„Kiszivárgott egy újabb, döbbenetes levél, amely több szempontból is lerántja a leplet az orbán-kormány eddigi, hazug kommunikációjáról! A Kásler Miklós által, a magyar kórházak vezetőinek kiküldött, szigorúan bizalmas levélből egyrészt kiderül, hogy a járvány sokkal súlyosabb, mint azt Orbánék bevallották, másrészt pedig az is, hogy politikai szempontok alapján differenciálnak a magyar betegek között! Azaz a súlyos esetekben a kivezényelt katonai parancsnokok dönthetnek élet és halál fölött... nyilvánvalóan a kubatov-lista és egyéb, titkos információk alapján! Ez elképesztő és felháborító!”

A legszebb az egészben, hogy éppen Dániel Péter volt az, aki néhány héttel ezelőtt arról értekezett a 888.hu Facebook-oldalának kommentszekciójában, hogy „Izrael és a jogi diploma hegycsúcs a csatornalakó magyarokhoz képest”.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Akármennyire is undorító, ahogy az Izraelben élő ügyvéd a magyar emberekről beszél, a mai naptól fogva nem tudunk rá haragudni – egy szellemileg korlátolt emberre kulturált országban nem illik.

Sőt, ami azt illeti, segíteni szeretnénk a munkáját, ezért a Kásler-levél kiszivárogtatásának mintájára mi is nyilvánosságra hozunk egy szigorúan titkos anyagot, ami megerősíti azt a híresztelést, hogy Magyarországon tényleg több a fertőzött, mint amennyit a fasiszta kormány a nyilvánosság előtt bevall:

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére