Nem is nyílt levél politikai vonatkozásai, mert azt az ember egy össze vissza beszélő Kapitánytól lényegében meg sem hallja... Vagy ha mégis, akkor egyszerűen nem veszi komolyan. Főleg a baloldal legutóbbi közvélemény-kutatási adatai alapján, amelyek közül az óvatosabbak is hat százalékos Fidesz-KDNP előnyt mutatnak. Belső felméréseik pedig tíz százalékos vagy azt meghaladó fölényről beszélnek. Kicsi tehát az esély, hogy április 3. után a régi bolsi világ jönne vissza Magyarországra, de a régi motoros Kovács László szavait idézve nem is közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást.

Háború idején azonban, ami korábban még szerencsére egyetlen választást sem árnyékolt be, más a helyzet. Itt akár egy apró momentum is elég lehet ahhoz, hogy megbillentse a várakozási egyensúlyt, s a költővel szólva a hirtelen változásról: „erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.”

Egy valami azonban biztos nem változik: a magyar ember hazához való viszonya. A hazaszeretete és annak hőfoka. Picinyke lenne a sor, akikre esetleg nem vonatkozna a Nemzeti dal „Sehonnai bitang ember” kezdetű szakasza, „Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete.”

Szerencsére a magyar haza most nincs közvetlen veszélyben, de a magyar életek annál inkább. Természetesen Ukrajnában. S ebben a kritikus helyzetben van olyan magyar politikus, aki képes kufárkodni velük. Azt írta Márki-Zay Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy „büszkék vagyunk azokra a magyarokra, akik az ukrán hadsereg tagjaként részt vesznek ebben a hősies küzdelemben.”

Azt gondolom, egészséges lélekkel ilyen kijelentést tenni – finoman fogalmazva – mérhetetlen érzéketlenség. Illeszkedik abba a sorba, amely kapcsán a baloldal a határon túli magyarokról nem mint nemzettestvéreinkről érez, gondol és beszél, hanem mint olyan idegen nemzetek tagjairól, akik csak bajt kevernek. Leginkább akkor, ha közelednek a választások.

Ők pedig végképp nem tehetnek arról, hogy a nagyhatalmak Trianonban elszakították lakóhelyüket Magyarországtól, kiszolgáltatottá téve őket új nemzetük urainak. Márpedig a magyar ember magyar ember marad akkor is, ha határon túlra sodorja a történelem. Nem tudom, hogy amikor megérkeztek az első hírek a két magyar fiatal, 22 éves Bilak Vaszil és a 29 éves Kis Sándor haláláról, akkor vajon mi futott át Márki-Zay Péter agyán. A gyász vagy a büszkeség?

Mire gondolhattak ezek az élet előtt álló, harcba küldött fiatalok? Arra-e, hogy az ukrán hadseregben büszkén ontják vérüket vagy esetleg azt a kérdést forgatták a fejükben, vajon mi közük van ehhez a hatalmas túlerővel szembeni értelmetlen háborúhoz?

Amikor Gulyás Gergelyt Márki-Zay ominózus kijelentéséről kérdezték ma a Kormányinfón, a legemberibb, a legtermészetesebb választ adta. Ha valaki a besorozott fiatalokat kérdezni meg a háborús katonai szolgálatról, akkor biztosan más véleményen lennének, mint Márki-Zay Péter.

Azt gondolom, itt két világszemlélet ütközik, méghozzá frontálisan.

Méghozzá azok, hogy ki miért akar hatalomra kerülni?

Ezer és egy példa mutatja, hogy a Gyurcsány vezette baloldalt semmi más nem érdekli, csak a saját érdekeinek a szolgálata. Még anno az általuk megbuktatott Medgyessy Péter is erre utalt, mikor azt mondta: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Napjainkban pedig elég csak a baloldali választási listán lévő Horváth Csaba és Molnár Zsolt korrupciógyanús ügyére gondolni. Márki-Zay Péter pedig arra büszke, hogy életerős magyar fiatalok állami utasításra menetelnek a biztos halál felé, mert ekkora túlerővel szemben egyszerűen nem várhat más rájuk.

Gulyás Gergely reagálása pedig azt mutatja, hogy a másik világszemlélet képviselőinek az ember a fontos. Az emberek, a választók, a magyarok érdekeinek a szolgálata.

Nem sorolom a példákat, mindenki tudja. Mindenki érzi, hogy csak akkor maradhat az életük biztonságban, akkor tervezhetik a jövőt úgy, ahogy eddig, ha a kormányrúdnál nem lesz változás.

Mindenki döntse el, melyik lehetőség áll hozzá közelebb!