„Lelkiismeret-furdalásom lenne, ha nem mennék” – sorban mondanak fel a munkahelyükön, hogy Ukrajnába menjenek harcolni. Ezt a szalagcímet olvasom, míg a reggeli kávémat kortyolgatom. Kortyolgatom, kavargatom benne a cukrot, majd ráhelyezem az asztalra.

A csésze pont hozzáér Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényéhez.

„Programozó, szakács, leszerelt katona is útnak indult a háborús országba.”

No, igen. Meg műkörmös lány, sofőr és bolti eladó.

„Amerikai és kanadai önkéntesek jelentkeztek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi nemzetközi felhívására, hogy a létrehozandó nemzetközi alakulatban az orosz katonai csapatok ellen harcoljanak Ukrajnában” – jelentette az amerikai sajtó. „(…) Sokan közülük úgy gondolják, hogy végső soron a demokratikus jogaik kerülhetnek veszélybe saját hazájukban, ha nem tesznek semmit Európa megvédése érdekében.”

Most már értem a középkor / újkor vallási fanatikusait. A „demokratikus jogaik” veszélye.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap „Ukrajna területének védelmére létrehozott nemzetközi alakulat” megalakítására hívott fel, és néhány fiatal önkéntes egyenesen Ukrajnába utazott, hogy jelentkezzen – erősítette meg a Daily Mail című brit napilap. Sokan az ukrán nagykövetségeken és konzulátusokon adták be jelentkezésüket, mielőtt felmondtak a munkahelyükön, vagy abbahagyták egyetemi tanulmányaikat.

Igazából az a kifejezés, hogy „vallási fanatikus” már egy kicsit igazságtalannak érződik számomra, mert itt alaptalanul nagy a hangsúly a valláson. A fanatizmus a lényeg, és az mindig a korszellemnek megfelelő módon ölt testet.

Most a demokráciavallás korát éljük, ez termeli ki a fanatikusokat, de ettől még a persze régi időket visszasíró demokráciaellenesek ugyanolyan idióták, mint a szünet nélkül pedofilpapozók.

Szóval, igazából elnézést kérek gondolatban azoktól, akiket megbántottam ezzel a kifejezéssel, hogy „vallási fanatikus”. Teljesen egyértelmű, hogy bármiben lehetnek az emberek fanatikusak.

Gondoljunk csak bele. Az emberek felmondanak a munkahelyükön a világ másik végén, hogy azért az ukrán kormányért harcoljanak, amiről semmit nem tudnak. Most nem mennék bele az ukrán nyelvtörvénybe, meg a donbassi mészárlásokba. Ezeket tudjuk, leírtuk már sokszor. Meg persze egyértelmű, hogy Putyin háborúja sem maga a szeplőtelen fogantatás. Ez a szkander amúgy sem a mi dolgunk.

De azért ez vérfagyasztó.

Otthagyják az iskolát, a munkát, az életüket, hogy elmenjenek a világ másik felére – nem, most nem a szentföldre, hanem Ukrajnába –, amiről semmit nem tudnak, nyilvánvalóan nem vizsgálták meg az elmúlt évek, évtizedek történéseit, hisz nyilvánvaló, hogy egy háborús konfliktus nem úgy alakul ki, hogy egy államfő egyik napról a másikra megőrül és „gonosz” lesz.

Ez engem a gyermekek keresztes hadjáratára emlékeztet. Ma egy 25 éves fiatal még szinte gyerek.

Demokrácia = Szent Péter országa.

Bár az analógia nem tökéletes.

Ha valaki nem hívő – én mondjuk az vagyok –, annak számára is egyértelmű, hogy a gyermekek keresztes hadjáratában dicsőségesen elhalálozni és ezért a menyek országba kerülni, az vagy-vagy. Ötven százalék az esély. Senki nem tudja bizonyítani, hogy ez nem így lesz. De amikor műkörmös lányok, és IKEA alkalmazottak mennek háborúba egy birodalom ellen, ott bizonyítható, hogy az esélye nulla. Ott látni fogjuk, hogy elpusztulnak. Ott film és fotó készül majd arról, hogy a bukás kézzelfogható tény.

Hát, igen. A középkorban lehet, még meghalni is jobb volt. A keresztes páncél sokkal elegánsabb, mint a Nike cipő.