Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány mint varangyos béka csúszna le a választói torkán

Horváth K. József

2021.03.13. 14:00

Most, hogy Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere bejelentette a tutit, hogy ők nagyon is pártolják a migránsok befogadását és támogatását, az aktus kitűnő alkalmat kínál arra, hogy a Demokratikus Koalíció=Gyurcsány Ferenc kettős beszédre épülő folyamatos hazugságaira ismételten rávilágítsunk.

Mellékszál ugyan, de jellemző, hogy lehet egy olyan embert polgármesternek jelölni, aki anno a berlini Humbold Egyetemen végzett munkáját különös módon fejezte be. Egyszerűen lelépett, komoly tartozásokat hátrahagyva mind az egyetemmel, mind kollégáival szemben. Menekülését azzal próbálta fedezni, hogy súlyos betegnek adta ki magát. Aztán Gyurcsány Ferenc előbb EP-képviselőt, majd polgármestert csinált a „betegből”. Olyan emberből, akiben az erkölcsöt nyomokban sem lehet felfedezni. Az egyetlen magyarázat erre, hogy hasonló a hasonlónak örül.

Ha ugyanis Gyurcsány nem értene egyet városvezetője megnyilvánulásaival, most éppen a migránssimogató Facebook-bejegyzésével, akkor egyszerűen elhatárolódna tőle. Jelezve, hogy ez Niedermüller személyes véleménye, egyébként meg majd leül vele, hogy átbeszéljék ezt a tarthatatlan álláspontot. Ezt még Brüsszelből is meg tudta volna tenni egy néhány klaviatúra-billentyű leütésével, ám mivel mélységesen egyetért emberével, ezért persze hallgat. S mint tudjuk, a hallgatás beleegyezés.

De miről is van szó?

Orbán Viktor írta le a Fidesz EPP-frakcióból való minapi kiválása után: „Most az EPP nélkül kell felépíteni az európai demokratikus jobboldalt, amely otthont nyújt azoknak az európai polgároknak, akik nem akarnak migránsokat, nem akarnak multikulturalizmust, nem estek LMBTQ-őrületbe, védik Európa keresztény hagyományait, tisztelik a nemzetek szuverenitását, és nemzetüket nem a múltjuk, hanem a jövőjük részének tekintik.”

A magyarok Orbán ezen politikáját számos kutatás szerint nagy mértékben helyeslik, még a baloldali választók közül is sokan így gondolják, nem beszélve arról, hogy ez az álláspont a legutóbbi választások fideszes programjának egyik fundamentumát képezte, amire a szavazók kétharmados többségben igent mondtak.

Orbán kijelentésére reagálva fogalmazta most meg tök ellentétes álláspontját Niedermüller Péter: „Mi pedig olyan Európát, olyan Magyarországot akarunk, amely befogadja és támogatja a menekülteket, amely a bevándorlásban nem veszélyt, hanem gazdagodást és lehetőséget lát, amely tiszteli a kulturális sokféleséget.” Ne menjünk bele abba, hogy miféle gazdagodás az, ha a beilleszkedni, dolgozni legkevésbé sem szerető migránsokat a magyaroknak kell ellátni lakással, megélhetéstámogatással, elvéve a forrásokat a magyar emberektől. A kulturális különbözőségek miatti vegyes társadalom borítékolható társadalmi konfliktusait most ne is említsük.

De a lényeg az, hogy most Niedermüller zokszó nélkül belevágta a választók szemébe a DK migránspártiságát.

Emlékeznek, hogy sumákoltak ugyanezzel a témával az előző választások előtt?

Gyurcsány Ferenc 2018 januárjában például ezt mondta: „Azt mondani, hogy a kerítést le kell bontani, politikai öngyilkosság volna. És én nem szeretnék öngyilkos lenni.” Politikai öngyilkosság, mondta a böszme. Mit is jelent ez a kifejezés? Azt, hogy a társadalom döntő többsége nem ért egyet a migránsok befogadásával. Ezért aztán momentán Ferenc is úgy tett, mintha ő sem értene egyet, hiszen érdeke volt úgy beszélni, ahogy a többségnek rokonszenves, közben pedig esze ágában sem volt barátkozni a kerítéssel. Mint most az oltással. Ő baromira oltáspárti, ahogy a többség, hiszen választás közeleg, de csak akkor, ha nem kínai, meg orosz a vakcina. Tehát működteti az elbizonytalanítást, ezzel lassítja a folyamatot, tered adva a vírusnak, a fertőzésnek, a halálozásoknak, romboni akarva Orbán pozíciót. Mérhetetlen aljasság, de hát mit tegyünk, akinek csak aljas lapjai vannak, az csak azzal tud kártyázni.

Vagy ott van élete párja, Klára anyó, aki 2019-ben, ugyancsak választásra készülve bagatellizálta a bevándorlást. „A bevándorlás egy „zseniális kommunikációs trükk”, de Orbán Viktor az ufók ellen is lázíthatna, annyira átmosták már a magyarok fejét. (…) A migrációtól egyáltalán nem kell tartani, mert az nem is létezik.” Puff neki! Szóval a magyarok hülyék, mert már átmosták az agyukat. Arról persze hallgat, hogy az egész Európai Egyesült Államok ajnározása másról sem szól, csak a migránsok befogadásáról. Joe Biden szinte még hivatalba sem lépett, máris tizenegy millió migráns számára teszi lehetővé az állampolgárság megszerzését. Gondolják azért, mert szolidáris, mert szíve szakad meg értük, ahogy Klára anyónak és a piros tornacipős Feri bácsinak? Egy fenét. A szavazatokért, Biden novemberben különös módon megszerzett hatalma bebetonozásáért, böszme és böszméné pedig a reménybeli hatalmuk bebiztosításáért. A migránsok ugyanis oda szavaznak, ahol tejet, vajat kapnak, hogy holnapra is maradjon.

A legszörnyűbb az egészben az, hogy még a magyar baloldal választói is tudják, hogy hamis a baba, hogy most is hazudnak reggel, délben, meg este, de mégis elnézik nekik. Azt is látják, hogy be vannak kerítve. Hiszen azért mentek el a komcsi-libsi MSZP-től az LMP, a Jobbik, a Párbeszéd mögé, hogy ne kelljen egy levegőt szívni Magyarország legelutasítottabb pária-kettősével, házaspáriájával, Gyurcsánnyal és Gyurcsánynéval. Feri azonban szokásához híven, most is átverte őket. Hiába mentek a szélrózsa minden irányába, 2022-ben mégis csak oda szavazhatnak, ahova nem akartak. Gyurcsányra. Pont. Letolja magát a rég elpártolt szavazóik torkán, mint egy varangyos békát.

Nem undorodnak tőle? Tehetjük föl a sajnos költői kérdést.

A magunk részéről nem tehetünk egyebet, mint felhívjuk a figyelmet a lépten-nyomon szembe jövő hazugságaikra. Budapesten és az ellenzéki kerületekben már látjuk a lesújtó következményeit.

Hátha országosan többen undorodnak el attól, hogy lenyeljék a varangyos békát!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére