Az 1968-ban megjelenő, majd később politikai befolyásra szert tevő kozmopolita és antikonzervatív baloldali értelmiség a megújuló ideológiájával egy olyan valláspótlékot teremtett meg, mely a kommunistákhoz hasonlóan a társadalom teljes átalakítását tűzte zászlajára. A közbeszéd és a politikai viták átformálásában a politikai korrektség (píszí), míg a társadalmak alapjainak szétzilálásában az identitáspolitika totális térnyerése játszott és játszik mind a mai napig döntő szerepet.

Napjaink identitáspolitikájának társadalomra gyakorolt negatív hatása megkérdőjelezhetetlen az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján. Hiába a pozitív fogalmak propagálása, a nemesnek tűnő célok artikulálása, az érintett társadalmak szép lassan atomjaira hullanak, és régóta nem látott feszültségeket gerjesztenek; felrúgva ezzel a nemzeti identitáson alapuló kölcsönös együttműködést és lojalitást, mely közös nevezőre hozta azokat az embereket, akik egykoron felekezeti, etnikai vagy a társadalmi ranglétra alapján állandó széthúzásra voltak ítélve.

Az identitáspolitika tehát változó köntösben, de mindig jelen van. Néhány fajtája a valódi társadalmi egységet, míg más válfajai a megosztottságot segítik. Utóbbi közé tartozik a „tudománnyá” fejlődő genderológia, mely a nemek és a szexualitás alapján zilálja szét a közösség szövetét, akárcsak a már-már megszámolhatatlanná váló „áldozati” csoportok szüntelen feltüzelése, ahogyan azt például az amerikai feketék körében láthatjuk.

A nyugati társadalmak néhány évtized alatt megosztottá, humortalanná és túlhiszterizálttá váltak. Egy meggondolatlan poén, vagy az igazság kimondása ugyanis ma már egzisztenciális károkat okozhat valamennyi ember számára, hiszen az ügyeletes jelentgetők, a liberális főpapok és a média munkásai árgus szemekkel figyelnek mindenre és mindenkire.

Magyarországgal szemben tőlünk nyugatabbra elképzelhetetlen lenne, hogy valaki felemelje a szavát a szivárványos IKEA-s zacskók vagy a buzilobbinak szintén behódoló Coca-Cola miatt. A popkulturális szinten terjedő agymosás és a következményektől való félelem ezt már nem teszi lehetővé.

Napjaink mainstream identitáspolitikája egy antiszociális képződmény. Egyenlő jogokat és társadalmi békét hirdet, ám épp ellenkezőleg, a kohézió ellen hat. A cél az elsődleges identitás felváltása: többé elsődlegesen nem amerikai, német vagy magyar, hanem nő, homokos, fekete, vagy ha épp úgy érzed, akkor kutya, esetleg kenyérpirító vagy.

Csak egyvalami ne legyél: a hazáját szerető, heteroszexuális, fehér férfi. Ebben ugyanis minden benne van, mely a többi csoportot „elnyomja”. És mint tudjuk, az „elnyomókkal” nem működünk együtt. Az emberi kapcsolatok ilyen szintű primitív megrontása végső soron saját emberiességünket veszélyezteti. Azt az evolúciós képességünket, hogy a közösség és az együttműködés megteremtését áhítjuk a túlélés reményében.

Ha magunkat magyar helyett elsődlegesen nőkre és férfiakra, homokosokra és heteroszexuálisokra bontjuk, elveszítjük az együttélés legalapvetőbb feltételeit is. A „mi” beszűkül, míg az „én” és az „ők” óhatatlanul kiterjed.

Ildomos lenne, ha ezt megfontolnák azok a multik is, melyek most éppen bútorok és üdítők helyett feszültséget és megosztottságot, romlandó ideológiákat és identitásokat gyártanak.