Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Index: az egynapos főszerkesztő-helyettes fejére esett a terépcsecső

Horváth K. József

2020.07.31. 17:45

Ha naposcsibéről beszélünk, akkor mindenki számára nyilvánvaló, hogy a napi élet egy normális állomását vesszük górcső alá. Ha azonban az egy nap után távozó főszerkesztő-helyettes fölé helyezzük a nagyítót, akkor szinte bizonyos, hogy a normális jelző fordított értelmezése tárul elénk.

Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy Tevan Imre, az Index tegnap saját maga által hivatalosan bejelentett főszerkesztő-helyettese, aki mára virradóra meggondolta magát és visszalépett, a szinonimaszótár szerint naiv, háborodott, netán habókos lenne. Bár azt azért nyugodt szívvel leszögezhetjük, hogy aki bármely országos hírportál vagy más médium főszerkesztő-helyettese kíván lenni, attól – finoman fogalmazva – egy kicsit megalapozottabb döntésképességet vár el a nyilvánosság.

Hogy miért lépett vissza az az ember, aki korábban is, több évig volt már indexes, s azóta se fordult meg egyetlen más világlátású szerkesztőség háza táján sem, nehéz kitalálni. Mert voltaképpen hazament. Saját egykori langymeleg, balliberális otthonába, amelyet valamiért a baloldalon függetlennek szeretnek hívni, mint az összes többi baloldali médiumot, noha ők tudják a legjobban, hogy ez hazugság.

Tevan még nyilvánosan el is ismerte, hogy „lehet normális, független újságot csinálni továbbra is az Indexben”. Sőt főnökei az első szóra abba is belementek, hogy a portál függetlenségére garanciát adjanak. Erről Tevan így ír Facebookján: „Azt kértem, hogy a szerződésem titoktartási klauzulájába írjuk bele, hogy arra az esetre nem vonatkozik, ha a tartalomba kívülről politikailag beleavatkoznak. Ebben az esetben tehát felállhatok, és elmondhatom a nyilvánosságnak, hogy ezt azért teszem, mert szerintem politikai beavatkozás történt.” Szóval kifejezetten támogatták az ötletét, mire ő elfogadta a felkérést és igent mondott. Néhány órával később pedig nemet. Indoklásában pedig kiemelte, hogy őt senki nem verte át, „szó sincs ilyesmiről”.

Hát akkor mi van? Lehet igazság abban, amit a szinonimaszótár a normális ellentétével kapcsolatban sorolva hozott tudomásunkra? Finoman szólva nem lehet kizárni.

Hacsak valami más nincs a háttérben. Egyébként ugyanis érhetetlen, miért árulózták le elvtársai Tevant közösségi oldalán azután, hogy igent mondott a felkérésre? Hiszen nem akart mást, mint folytatni azt, amit elődei a felmondásuk előtt csináltak.

Hogy valami titok mégis csak meghúzódhat a háttérben, arra maga Tevan friss nyilatkozata is utal, nem szólva Dobrev Kláráéról.

Tevan mai Facebook-bejegyzésében ugyanis arról ír, hogy „nem lesz könnyű elindítani a távozóknak egy új Indexet.”

Ja, hogy tényleg nem a kormány ármánykodása miatt fordított hátat az Indexnek 80 munkatársa, hanem talán azért, hogy kövér politikai botrány legyen a dologból? Hogy a kormány sajtószabadsággal kapcsolatos „gyalázatos” gyakorlatát lehessen általa példázni, „lám, ilyen a magyar jogállamiság” jeligére? Hogy ország-világ előtt dokumentálják, nekik a kormány sajtószabadság elleni (nem létező, amit az Index Zrt. elnöke is megerősített) támadása miatt kellett meghozni a döntésüket, mert morális felsőbbrendűségük azt diktálja, hogy akkor is hátat kell fordítani az eddig „független” újságírást biztosító szerkesztőségnek, ha csak azt vélelmezik, hogy egyszer majd a kormány így vagy úgy, de beavatkozik „objektív” alkotómunkájukba. A felmondás „jól dokumentáltsága” még Urbán Ágnes médiakutatót is meglepte, aki az ATV-ben képedt el ezen, mondván: „ilyet még valóban nem láttunk.”

És akkor jöjjön Dobrev Klára szintén ATV-s nyilatkozata arról, hogy igenis beszélt Dull Szabolccsal, meg további független lapok főszerkesztőivel, kutatókkal, egyetemi tanárokkal, civil szervezetekkel. Ugyanis az Európai Parlamentben éppen egy jelentés készül az európai sajtószabadság helyzetéről. Nocsak, nocsak! Kezd a dolog még érdekesebb lenni. Szeptemberben ugyanis a jogállamiság feltételrendszeréről fog vitatkozni az Európai Parlament és az Európai Tanács is. „Az a minimum, amit elvárunk az európai szabad sajtó működésétől, ez ebben a jelentésben fog először megfogalmazódni” – így Klára asszony.

Ismerve a Sargentini-jelentés hazugságtömegét, szerény fantáziával is el lehet képzelni, hogy milyen jól jöhet a jelentésben egy ilyen Index-ügy balliberális narratívában való pertraktálása.

Dobrev egyébiránt az új Index elindítására is késznek mutatkozott, arra, hogy legyen forrás egy ilyen portál létrehozatalára. „Egyébként az ellenzéki önkormányzatoknak lehetne ilyen feladata. Ugyanis ez egy közszolgálati feladat.”

Könnyen lehet tehát, hogy a hősként távozó indexesek egyáltalán nem a sötétbe ugrottak, egyáltalán nem áldozták föl egzisztenciájukat a moralitás oltárán, sokkal inkább képzett főszereplői lehettek egy újabb Orbán-ellenes műbalhénak. Így szeptemberben Dobrevék velük is támadni tudják saját hazájukat Brüsszelben. Ezért lehetett útban Tevan is, aki, ha régi indexesként „független/objektív” szellemben továbbviszi a portált, akkor még a bangladesi olvasó is – ahova szintén eljutott a „botrány” híre, naná, hogy eljutott – joggal kérdezi, hol itt a baj? Hol sérül itt a jogállam?

A kutya sokak szerint ott lehet elásva, hogy a magyar baloldali média egyetemesen függetlennek hazudja magát, holott működése ugyanúgy baloldali politikai világnézetéhez kötődik, mint a jobboldali újságírásé a jobboldalihoz. Ha nem így lenne, akkor Dobrevék Brüsszelben nagyon nem tudnának ordítozni a sajtószabadság sérelmére hivatkozva a jogállamiság védelmében. Hiszen akkor kiderülne, hogy ténylegesen a baloldali sajtó érdekeiért küzdenek, és nem a függetlenekért. Lehet, hogy Tevan Imre éppen Dobrevék nagy tervét fúrta volna meg naiv, habókos vállalásával?

Nyomban fejére is esett a terépcsecső.

Lehet, hogy nála még a naposcsibék is bölcsebbek?

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére