Amikor az elmúlt 12 év sikereit emeljük ki, akkor említhetünk rengeteg beruházást, gazdasági adatokat, számokat, programokat, kedvezményeket és támogatásokat. Ezeket ismerjük és tudjuk, viszont úgy vélem, hogy nem esik elég szó az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikeréről.

A Gyurcsány-kormányok idején gyerek voltam, fiatal. Hála a szüleimnek és kiváló iskolámnak elég sok helyen jártam a világban már akkoriban is. A lesajnálás reakciója volt a gyakori tapasztalatom, amikor megkérdezték, honnan származom és mondtam, hogy Magyarországról. Én meg nem igazán értettem, mi a bajuk ezzel, mivel otthonról azt kaptam mindig, hogy büszkeség magyarnak lenni. Viszont a sok hasonló eset azért elmélyítette bennem ezt a „merjünk kicsik lenni” felfogást. Ugyanis Magyarország hosszú évekig azt mutatta magából, hogy „merjünk kicsik lenni”. Gyurcsányék soha nem álltak ki a magyar érdek mellett. Soha nem jelentett nekik semmit az, hogy magyar.

Az elmúlt 12 évben a magyar emberek hitet kaptak magyarságukban. A „merjünk kicsik lenni” felfogást a „merjünk álmodni és nagyot tenni” váltotta fel. Ez az egyik.

A másik ugyancsak szoros kapcsolatban van magyarságunk megélésével. Akik ismernek, tudják, hogy nagy szerelmese vagyok a külhoni magyarságnak. Mindig 15 millió magyarban gondolkodom, körbejártam az összes határontúli területet, várost és rengeteget beszélgettem honfitársaimmal. A 2004-es gyurcsányi gyalázat után mostanra sikerült eljutni oda, hogy a „táposból” barát és testvér lett.

A 2004-ben kiásott szakadékot nemhogy betemetni sikerült, hanem újraalkotni az anyaországi és külhoni kapcsolatokat. Azonban tudjuk jól, hogy a baloldal egy pillanat alatt újra kiásná az árkokat. Látjuk, hogy ők ezekben a pillanatokban is a külhoni magyarok ellen lázítanak és magyart a magyar ellen akarnak fordítani.

Április 3-án a magyar lélekről is döntünk.