Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amerikai elnökválasztás: Gyurcsány Bidennek szurkol, nem a magyaroknak

Horváth K. József

2020.10.28. 16:00

Hat nap múlva választ Amerika. Fokozódik az izgalom, miután Trump és Biden között csökken az a látszólag jelentős különbség, amelyet a meghatározó közvélemény-kutatók sulykolnak az emberek fejébe, Biden győzelmét előrevetítve.

A józan amerikai, aki korábban is Trump mellett állt, csak hallgat, sokak szerint rejtőzködik, hogy a döntő pillanatban ismét előjöjjön a farbával, és Hillary Clinton sorsára juttassa a korruptnak mondott, sokak szerint demens tüneteket is mutató Bident. Tehát Trump győzelmére is komoly esély van.

Nem véletlenül tette le a voksát Orbán Viktor Donald Trump várható győzelme mellett. S ahogy 2016-ban bejött tusványosi jóslata, talán most is valóra válik.

A sok negatív vonással bíró Bidenre a józan amerikaiak nem nagyon akarhatnak szavazni, hiszen a világ első államának polgárai büszkék akarnak lenni az elnökükre.
Bidenre pedig nem nagyon lehet, hiszen maga Michelle Obama, az exelnök felesége mondta róla, hogy „rettenetes alelnök volt”.

Nem tudom, mit szólnának, ha tudnák, hogy Magyarország bukott miniszterelnöke s mind a mai napig legelutasítottabb politikusa, Gyurcsány Ferenc is Biden sikeréért szurkol. Facebook-bejegyzésében a következőket írta: „Ami Európa érdeke, az Magyarország érdeke is. Ami Magyarország érdeke, azt képviseli a Demokratikus Koalíció is. Éppen ezért a Demokratikus Koalíció annak drukkol, hogy az amerikaiak döntése következtében Joe Biden legyen az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke.”

Milyen érdekes, hogy a magyarok szintén azt mondják Gyurcsányra, rettenetes kormányfő volt, aki hazugsággal nyert választást 2006-ban, akiből Joaquín Almunia, az Európai Unió akkori pénzügyi biztosa kényszerítette ki az igazságot, hogy az uniónak beadott félrevezető konvergenciajelentés helyett a magyar gazdasági valóságot pontosan bemutató anyagot állítson össze. Egy ilyen blamázs nyilván már önmagában elegendő ok lenne az amerikaiak jó részének, hogy ne támogassa azt a jelöltet, akit Gyurcsány Ferenc favorizál. Hát ha még azt is tudnák, hogy a csalás nyilvánosságra kerülése után, a kormányzati hazudozásokat beismerő őszödi beszéd elhangzását követően keményen lépett fel saját, az átverés ellen tiltakozó népével szemben. Később a rendőrsége lovasrohammal, kardlapozással, szemkilövetéssel igyekezett „rendet teremteni” a békés, fegyvertelen, senkire sem támadó, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját megünnepelni összegyűlt magyarok ellen.

Gyurcsány nem úgy gondolkodik, mint minden hazafi, hogy nemzete az első. Ahogy Trump mondja: „America First”, vagy ahogy Orbán Viktor: „Nekünk Magyarország az első!”

Gyurcsány legfrissebb Facebook-bejegyzésében is hátrasorolja saját hazáját. „Ami Európa érdeke, az Magyarország érdeke is.” Neki tehát az a fontos, amit Európa elitista, birodalmi ihletésű vezetése akar ráerőltetni a kontinensre, gazdasági előnyöket remélve, semmibe véve a tagállamok akaratát. Ráadásul aljas zsarolással akarja kikényszeríteni például a migránsok beengedését, a genderszemlélet elfogadását, a keresztényi elvek feladását. Eközben álláspontját jogállaminak, demokratikusnak hazudja, s autokráciának, diktatúrának minősíti azt a rendszert, amely Orbán Viktort háromszor egymás után kétharmaddal emelte kormányra, ami a demokrácia legmagasabb szintű érvényesülését jelenti nemcsak Magyarországon, de világszerte.

Nem járunk messze az igazságtól, ha arra gondolunk, hogy Gyurcsány azért szorít Biden győzelméért, mert akkor az általa képviselt liberális szemlélet az USA-ban is nagyobb teret nyerne, s az ő nemzetellenes politikájához legalább akkora támogatást kaphatna a tengerentúlról, mint amekkorát most a sorosista érdekekkel keresztül-kasul átszőtt Európai Uniótól és Európai Parlamenttől kap. Apropó, Soros! A magyar születésű amerikai üzletember a hírek szerint legalább háromszor akkora összeggel támogatja most Joe Bident, mint 2016-ban a Trump által legyőzött Hillary Clintont.

Biden esetleges győzelme azt is jelentené, hogy az amerikaiak sokkal tájékozatlanabbak lennének országuk és a világ dolgairól, mint jelenleg. Bár Amerikában most is óriási a liberális sajtó fölénye, a konzervatív erők esetleges választásvesztése után ez tovább erősödne. Ami azt jelenteni, hogy lényegében csak azok a hírek jutnának el a közvéleményhez, amelyeket a demokraták jónak látnak. Azaz ami „píszí”, ami tehát szerintük korrekt. Magyarán a hazugság, ami sokkal nagyobb tempóban terjedne, mint most.

Éppen a leköszönő amerikai nagykövet, David B. Cornstein emelte ki friss nyilatkozatában, hogy olyan médium nagyon-nagyon kevés van, amely Trump elnök számára kedvező értelmezési keretben akarja láttatni a világot. Döbbenetes, hogy, mint mondja, a két vezető napilapnál, a The Washington Postnál és a The New York Timesnál nem számít, mit tesz vagy tett az elnök. Nem mintha ebben bármi újdonság lenne, de mégis meghökkentő a nagykövettől szembesülni azzal, hogy a félretájékoztatás a mai napig ilyen elevenen élő gyakorlat a demokrácia őshazájában. S nemcsak az USA-ban, de a gyurcsányista baloldal által favorizált Európai Unió nyugati tagállamaiban is.

Trump elnök újraválasztása a gazdasági, politikai érdekeken túl abban is nagy segítség lenne hazánknak, hogy például a magyar médiaviszonyok sokszínűsége, a tájékozódáshoz való jog gyakorlása tovább erősödhetne. A távozó amerikai nagykövet ugyanis egyáltalán nem értett egyet a magyar demokrácia és jogállam megkérdőjelezőivel. Kijelentette: „Amit én tapasztaltam, az egyértelműen az, hogy Magyarország kormánya nem totalitárius. Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak, szóval az effajta megjegyzéseket egyáltalán nem találtam megalapozottnak.”

Gyurcsány természetesen ezt biztosan másképp látná, ahogy az elnökségre törő Biden is. A józan magyarok azért szurkolnak Trump győzelméért, hogy az a kapcsolat, amely a két ország között a jelenlegi elnök 2016-os győzelme óta létrejött, ne változzon meg. Ez pártállásra való tekintet nélkül minden magyar érdeke.

Halkan azért hozzátehetjük: akkor sem dől össze a világ, ha nem így lesz. Emlékezzünk csak vissza, a magyarok Obama idején, 2016-ig is kétszer választották meg Orbán Viktort, noha akkoriban például André Goodfrienden, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjén és barátain keresztül számos diplomáciai támadás érte hazánkat.

Bárhogy végződjön is a jövő heti amerikai választás, nekünk itthon kell észnél lennünk, s követnünk Wass Albert iránymutatását: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére