Kérdező:

„Kedves Zsófia!

Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen problémával keresek meg bárkit, de mégis itt találom magam: szerintem telefonfüggő lettem. Azért is dühítő számomra ez a helyzet, mert mindig is kritikus voltam a képernyőhasználattal, pontosan tudom, milyen rossz hatásai vannak. Lassan egy éve vagyok itthon a kislányommal, vártam is ezt az időszakot és a kezdeti nehézségek után úgy érzem, tényleg boldoggá vált a »babázós« időszakom. A téli időszakban csúsztam rá jobban a telefonozásra, a kinti rossz idő, sötét nem is hagyott túl sok lehetőséget a programokra, ezért sokszor az alvó baba mellett használtam, főleg sorozatokat néztem rajta. Ahogy jött a jó idő, ezt egyre inkább elhagytam, de minden más maradt: ahogy leülök a gyerek mellé, most nyáron a strandon is, az első dolgom, hogy a telefonért nyúlok és sokszor már csak akkor veszem észre, hogy már megint csinálom, amikor már percek óta a kezemben van. A legrosszabb, hogy nem csinálok rajta semmi értelmeset, tényleg csak pörgetem a közösségi média oldalait, nézegetem az ismerőseim képeit, de igazából bármit, ami szembe jön. Többször próbáltam, hogy odafigyelek, de mindig ugyanott találom magam. Tényleg bűntudatom van emiatt, tudom, hogy rosszat teszek magammal és azt sem szeretném, hogy a gyerekem ezt lássa és a rossz mintát tanulja el tőlem. Hogyan lehetne elkezdeni a »leszokást« és mire lehet számítani, hogy nagyjából mennyi ideig tart a »nagyon nehéz« része?”

Fodor-Horváth Zsófia pszichológus:

Az utóbbi időben egyre több szó esik a gyermekvállalás nehézségeiről, a kisbabás időszak megpróbáltatásiról, de még a legkörültekintőbb, legjobb szándékú írás sem tudja igazán átadni azt a gyötrő állapotot, amit sok édesanya él át a kisbabája mellett: a földöntúli, feltétlen szeretet és az elszigeteltség kettősségének keserédességét. Bár a legtöbb édesanya minden porcikájában érzi ezt a leírhatatlan szeretetet, a vágy a felnőtt társaival való kapcsolódásra sokakban folyamatos – és ez egy teljesen természetes igény az anyák részéről –, mégis sokan nem mernek élni vele, megint sokaknak pedig nincs rá lehetőségük. Ebben a helyzetben az egyik legkézenfekvőbb eszköz a telefon, amin keresztül pár pillanat alatt ott a vágyott kapcsolódásra a lehetőség – vagyis ennek az illúziója. A közösségi médián belül a képek, videók pörgetésével az agy kap egy adag dopaminlöketet, ami miatt rövid ideig jól érezheti magát, de nem jön létre valódi kapcsolat, a kapcsolattartási vágy tehát nem elégül ki, a függőség kialakulásának veszélye azonban nő.

Több anyuka kliensem számolt már be a levélben is leírt telefonfüggőségről, még így is, hogy korábban kifejezetten képernyőtudatos életmódot éltek. A telefonfüggés azonban nemcsak az anyukákat veszélyezteti, ez ugyanis a legtöbb esetben egy elkerülő megküzdési stratégia. Létezik sok külső kontrollt alkalmazó módszer, ami segíthet a „leszokás”, életmódváltás elején, de a klienseimmel mindig körüljárjuk azt a kérdést is, hogy vajon mit pótolhat a telefon? Arra szoktam kérni őket ilyenkor, hogy figyeljék meg magukat: Amikor a telefonért nyúlnak, hogyan érzik magukat? Ha egy egy-egy szóval is, de hogyan írnák le azt az állapotot, amibe ilyenkor kerülnek? Van-e esetleg egy felfedezhető minta, ami ilyenkor megjelenik ezekben a helyzetekben?

Az édesanyák esetében a felnőtt világhoz való kapcsolódási vágy mellett gyakori a túltelítettség érzése is: egy pici baba, egy kisgyerek rengeteg energiát, türelmet igényel, az egymásba folyó napok, telítve a nehezebb időszakokkal (például egy elhúzódó fogzás, szeparációs szorongás, alvásmegvonás) pedig mind apasztják ezeket a raktárakat. Hasonlóan elárasztva és telítve bárki érezheti magát élete során: egy életszakasz-váltás, egy kritikus időszak, munkahelyi problémák mind okozhatnak hasonló helyzeteket. A telefonhoz nyúlás, a közösségi média egy karnyújtásnyira lévő köztes tér, aminek a zajában nem lehet és nem kell meghallani a saját gondolatokat.

Mint elkerülő megküzdési stratégia, a telefonozás csapdát állít: A zajban nem halljuk a túltelítettség okozta frusztrációt, az azonban nem tűnik el – a telefon lerakásával visszatér a valóságba, a túltelítettséget okozó helyzetbe és az érzései közé.

Amikor változtatni akarunk valamin, midig az átmenet a legnehezebb, ezért rövid távon segíthetnek a külső kontrollt előtérbe helyező módszerek: rengeteg korlátozó alkalmazás érhető el, amikkel beállítható egy limit a közösségi média használatára. Egy kliensem az okosóráját állította be, hogy jelezzen neki, ha túllép egy megadott keretet, de a telefonnak is vannak saját ingyenes alkalmazásai, amik mérik a képernyőidőt – érdemes lehet néha ezzel kiszámolni, mi mindennel lehetne tölteni a képernyőre szánt időt. A szerfüggők esetében használt „Csak a mai nap” mantra is hatásos lehet, a „soha többé nem telefonozom” helyett. Ha sikerült kialakítani egy új, korlátozott képernyőhasználatot, ebben az esetben is fontos a józanságmegtartás: ehhez fontos ismerni azokat a helyzeteket, amik a korábbi állapotot előállították (például a levélben írt ingerszegényebb, téli időjárás) és előzetesen stratégiákat gyártani erre az időszakra. Ha észleli az első visszaeső jeleket, akkor pedig érdemes a már bevált módszerekkel élni. Amennyiben akadályokba ütközik, esetleg csak rövid időszakokra tudja megtartani a kívánt képernyőmentes állapotot, nyugodtan kérjen segítséget: az elkerülő megküzdési stratégiák hátterében összetett helyzetek is állhatnak, amiknek a megoldását nem kell egyedül végeznie.

A 888 elindítja új sorozatát, melynek címe: A Pszichológus válaszol!

A sorozat új, a műfaj a régi: Várjuk Olvasóink üzeneteit, kérdéseit, melyekre lapunk pszichológus publicistája, a Pszicho-rovat szerzője, Fodor-Horváth Zsófia válaszol.

Írja le problémáját, kérdését, küldje el a [email protected] vagy a [email protected] címre, vagy keresse a kérdés matricát a 888.hu és a nopara_blog Instagram oldalán, a Pszichológus pedig válaszol!