Ha függőségről beszélünk, az embereknek általában egy hányásában fetrengő alkoholista vagy egy utcai intravénás szerhasználó, nevezzük nevén, herkás junkie jut eszébe. Kevésbé gondolunk pornófüggőre vagy egy éjszaka is a laptopja fölött görnyedő munkafüggőre, pedig ilyen is van.

Egy szenvedélybeteg életében a szerhasználat csak egy tünet, a mélyben egymásra rakódott érzelmi zavarok, traumák, esetleg személyiségzavar is meghúzódhat. A szerfogyasztás során persze kialakul egy fizikai függőség, ami komoly sóvárgást, elvonási tüneteket hozhat magával, ezért úgy tűnik, mintha az egész valóban csak a szerről szólna, de a helyzet ennél bonyolultabb. Egy függő élete során több szerváltáson is átmehet, ez a gyakorlatban így nézhet ki: egy alkoholfüggő gyógyszereket kezd szedni, elhagyja az alkoholt, de gyógyszerfüggővé válik, később (terápia segítségével) elhagyja a gyógyszert, szélsőségesen egészséges életmódot kezd élni, a futás lesz a függősége. Utóbbira persze már legyinthet a környezet, hiszen a futás nem káros, sőt pont egészséges, tehát mi ezzel a baj? A helyzet az, hogy egy függő függő marad egész életére, ez nem egy betegség, amiből meg lehet gyógyulni – vagy el lehetne kapni. Sokszor a szerváltás nem egy újabb fizikai szert jelent, hanem egy viselkedést, ami alapesetben lehet semleges vagy akár még egészséges is, sőt a környezetre is jó hatású. És persze olyan is van, amikor egy teljesen hétköznapi cselekvés, ami ráadásul az élet velejárója, lesz a függő szere, például a munka. Ilyenkor pedig

Hogy ki a munkafüggő, azt elég nehéz definiálni. Az egy héten ledolgozott órák száma, még ha kirívóan is magas valakinél, nem jelenti egyértelműen azt, hogy a személy munkafüggő. Akinek viszont olyan nagy mértékben van szüksége a munkára, hogy az észrevehetően megzavarja vagy akadályozza testi egészségét, személyes boldogságát és interperszonális kapcsolatait, az már inkább nevezhető munkafüggőnek. A munkafüggőség esetében ráadásul megjelenik egyfajta kényszeresség, ami szélsőséges elköteleződést jelent a munka irányába: a munkafüggőnek egész egyszerűen nehezére esik, belső szorító feszültséges okoz, ha nem tud a munkájával foglalkozni.

még ha egészségére is veszélyt jelent a végzett munka, akkor sem hajlandó azt abbahagyni. Gyakori jellemzője a munkafüggőknek az alacsony önbecsülés és az ebből fakadó szorongás és negatív énkép. Fontos számukra a pozitív külső megerősítés, ezért figyelmük sokszor arra irányul, ki mit gondol róluk. Mivel azt gondolják, a munkájuk nélkül nem sokat érnek, ezért kompenzálnak: a munkában igyekeznek sikereket elérni, hogy begyűjtsék a számukra fontos pozitív megerősítéseket. Így könnyen kialakulhat teljesítménykényszer is: a munkafüggő azt gondolja, azzal válik értékessé, ha minél többet dolgozik.

Ez az állapot beszűkültséget is magával hoz, ami merevséghez vezet: egyre kevésbé lesz megengedő nemcsak magával, de környezetével szemben is. Nehezen ad ki munkát a kezéből, azt gondolja, valami csak akkor működhet jól, ha az az ő kontrollja alatt van. Általában rossz vezető, aki nehezen kommunikál a munkatársaival. Perfekcionizmusa miatt nehezen dolgozik együtt másokkal, de ez azért is nehéz számára, mert képtelen a kompromisszumokra. Ha nem végezheti a munkáját, az komoly szorongásos, megvonásos állapotot idéz elő nála. A kritikát nehezen bírja, nem látja be, ha hibázik és nem is tanul a hibáiból. És persze idővel kialakul nála a tolerancia a „szerrel” szemben: egyre több munkát kell vállalnia, hogy kielégülve érezze magát. Alacsony önbecsülése itt is működésbe lép: mivel soha nincs megelégedve a munkájával, úgy érzi, nem végzett elég munkát, ezért még többet akar dolgozni.

Ahogy a legtöbb függő, úgy a munkafüggő is sokáig tagadásban van, nem gondolja, hogy viselkedése problémás lenne. A legtöbb munkafüggő már nagyon előrehaladott állapotban jut – ha egyáltalán jut – belátásra, addigra pedig már az összes emberi kapcsolatukat felszámolják. Ebben viszont nemcsak ők hibásak, hanem bizony a környezetük is:

Ha például egy családapa alkoholista és minden nap vállalhatatlan állapotra issza le magát, a családja érthető módon undorodik tőle és az első visszaesések után faképnél hagyja. Viszont, ha az illető családapa a függőségét a munkában éli ki, még büszkék is rá, sőt sajnálják is „szegényt”, követendő példának állítják be, hiszen: „ő csak a családjának akar minél jobb körülményeket megteremteni”.

A munkafüggőség, ha nem is ugyanúgy, de hasonló mértékben tud szétverni egy családot, mint például az alkoholizmus. Aki viszont élt együtt alkoholistával, százszor inkább egy munkafüggőt választana a családjába. Egy függővel együtt élni – legyen bármi a szere – hosszú távon komoly lelki sérülésekhez és maladaptív megküzdési stratégiákhoz vezet, pláne, ha a szenvedélybeteg nem hajlandó foglalkozni függőségével. Aki ilyen kapcsolatban találja magát, egy szabályt fontos az eszébe vésnie, még mielőtt a saját élete menne rá a másik életmódjára: Senkit nem lehet megmenteni!