Ha egy demokratikus választás során egyértelműen győz az egyik jelölt a másikkal szemben, akkor teljesen természetes módon elindul egy gyászfolyamat azokban a csoportokban – csoportszinten és egyéni szinten egyaránt –, akik a másik jelöltre szavaztak. Ennek a folyamatnak megvannak a maga lépcsőfokai: tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás, ez pedig egyéni és csoportszinten is lejátszódhat. Az ilyen gyászfolyamatnak van egy íve, és az a természete, hogy elmúlik. Itthon például egy hónap és egy kiadós jégeső kellett ahhoz, hogy a horgolt sapkás doboló népség visszahúzódjon az utcákról, belátva, hogy a többség döntött.

A felvételeken látható ordibálás a kisgyermekek „földhöz vágom magam, ha nem az történik, amit én akarok” magatartásához hasonlít a leginkább. Míg egy kisgyermek esetében a hiszti adekvát, sőt még célja is van, és a szülővel való kapcsolattartást szolgálja, egy felnőtt esetében regresszív, na meg nevetséges, de legalább káros is. Nem csoda, hogy ilyen, az önuralmat semmilyen mértékben nem mutató, szélsőséges és egyébként ijesztő viselkedés a legnegatívabb képet fogja adni az adott csoportról.

Ha valaki amúgy is hajlamos a katasztrofizálásra, esetleg még kizárólag csak bizonyos irányú és ideológiai oldalakat olvas, amelyek etetik ezeket a gondolatokat, könnyen megtalálja szorongása tárgyának az új, szokatlan elnököt. Míg ezzel szemben a Trump-szavazók attól félnek, amit tapasztalnak is: szociálisan elszigetelődnek, a Trump-ellenes ismerőseik ugyanis kirekesztik őket baráti társaságukból. Fontos különbség ez a szorongás és a félelem között: utóbbinak van tárgya, míg előbbi megfoghatatlanabb és ki-kivetül valamire.

A Trump-szorongás tehát egyáltalán nem lenne elnökspecifikus. Egyrészt előbb-utóbb áttevődik majd valaki másra, másrészt pedig szinte mindenhol megtaláljuk az állapotot, csak nem kapott még ilyen hangzatos nevet. Az egész nem más, mint egy politikai hisztéria, ami könnyen tud terjedni ezekben a csoportokban, hiszen egészen zártak, ideológiáik viszont tökéletesek, megmagyaráznak és igazolnak mindent, nincs bennük ellentmondás és mindig pontosan azt mondják, amit a helyzetben élő hallani akar.

Adnak neki egy ilyen hangzatos nevet, és kijelentik, hogy Trump annyira borzasztó, hogy még az emberek is belebetegszenek. A médiájuk pedig cinkos résztvevő: az egyoldalú, az elnök pozitív rendelkezéseibe is világvégét belelátó cikkek igazi tápanyagként szolgálnak.

Csak nem ismerős? Itthon pont ugyanez történik, létezik egy Orbán-szorongó csoport is, csak nem így hívjuk őket. Hanem liberálisoknak.