Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Elhunyt Tõkéczki László

Nagy Gábor

2018.01.08. 20:16

A Széchenyi-díjas történész 67 éves volt. Nyugodjék békében!

Tőkéczki László 1970-1972 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1972-1975 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán tanult, ahol történelem-német szakos tanári oklevelet szerzett.

1978-ban került a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pedagógiai Kutatócsoportjához, 1989 óta volt az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti tanszékének docense, tanszékvezetője.

A Duna Televízió alapító kuratóriumának is tagja volt, az 1998-ban alapított Református Tehetséggondozó Alapítvány elnökeként és a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány alapító tagjaként is tevékenykedett, de betöltötte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöki tisztét is.

Részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, 2002-től a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője, 2009-től főgondnoka volt.

Kutatási területe a sajtó-, eszme- és neveléstörténet, a protestáns egyház története, kismonográfiát publikált Prohászka Lajosról, 2000-ben jelent meg Tisza István eszmei, politikai arca című monográfiája.

Tőkéczki László 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át, 2017-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki "a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként".

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére