Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hol vagy, Kajla?

888, MTI

2020.06.30. 18:40

Július 1-jétől idén is útjára indul a Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai program, amelynek keretében az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit augusztus végéig.
A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta folyamatosan nőtt, úgy tűnt, hogy 2020 lesz a legjobb év, azonban a koronavírus-járvány miatt két hét alatt veszélybe került. A járványhelyzet után a turisztikai ágazat a kormány gyors intézkedéseinek köszönhetően életben maradt, de igazán újraindítani csak együtt tudják a szereplők

– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a programot beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy ezért is van szükség az ilyen kezdeményezésekre.

Elmondta, hogy a program alapját adó Kajla-útlevélben a gyerekek pecsétet gyűjthetnek, útvonalat tervezhetnek és az élményeikről is beszámolhatnak. Országszerte több mint 500 helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni. A programhoz tartozik egy applikáció és honlap is, ahol további információk érhetők el.

Hozzátette:

július 1-jétől augusztus 31-éig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain, de igénybe vehető lesz a kedvezmény a dunakanyari településeket összekötő hajójáratokon is.

Kiemelte, hogy tavaly nagyon népszerű volt a program: 200 ezer pecsét gyűlt össze, 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot küldtek el, több mint 100 ezren utaztak a vasúton ingyenesen és 10 millió kilométert tettek meg.

Megjegyezte, hogy hamarosan elérhetőek lesznek a Kajla-körök is, amelyek gyerekeknek is szóló túrajavaslatokat tartalmaznak. Biber Anett, a MÁV Zrt. szóvivője elmondta, hogy a Kajla-útlevéllel és diákigazolvánnyal a MÁV és a GYSEV vonalain ingyen utazó gyermekek kísérői 33 százalékos kedvezményre jogosultak. A gyerekek díjmentes menetjegyeit a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál, online és a MÁV-applikáción keresztül is ki lehet váltani.

Hozzáfűzte, hogy a program keretében Kajla kutyával matricáztak be egy nagy teljesítményű TRAXX mozdonyt, amely Keszthelyig, illetve Nagykanizsáig közlekedik.

Felidézte, hogy a tavalyi programban a Balaton volt az egyik legnépszerűbb útirány a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Dunakanyar mellett. Hangsúlyozta, hogy

a nyári időszakban 75-85 százalékkal több vonat közlekedik a Balaton partjára, amely idén már Sátoraljaújhely és Győr térségéből is átszállás nélkül érhető el. A fővárosban pedig Kőbánya-Kispestről és a Keleti pályaudvarról is közvetlenül lehet utazni a Balatonhoz. A Keszthelyre közlekedő vonalon pedig – napi nyolc pár vonaton – étkezőkocsi is várja az utasokat.

 

Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője elmondta, hogy a Hol vagy, Kajla? programhoz idén is csatlakozott vállalat: július 15-étől a Magyar Posta ingyen szállítja a programban résztvevők Kajla-képeslapjait, és a posta a program logisztikai partnere is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére