Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Nem riogatás volt, hogy Gyurcsány fogja irányítani a fővárost”

Zelenka Dóra

2019.12.07. 20:08

A fővárosi önkormányzat baloldali többségű vezetése olyan háttéralkukat kötött, amelyekkel Demszky- és a Gyurcsány-korszak emberei tértek vissza a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint.

Láng Zsolt a Magyar Nemzetnek elmondta: szürreális élmény volt azt látni, hogy a Humán bizottság élére azt a Havas Szófiát tették, aki az 1956-os forradalmárokat gyilkosoknak tartja, vagy hogy Gyurcsány Ferenc egykori testőrét, Handl Tamást nevezték ki a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság vezetőjének. Hozzátette: a főpolgármester egy interjúban azt mondta, hogy Atkári (Atkári János volt SZDSZ-es alpolgármester, aki Demszky Gábor sajtófőnöke, kabinetfőnöke, majd városgazdálkodásért felelős helyettese – a szerk.) segítségével szeretné visszaszerezni a Fővárosi Csatornázási Művek részvénypakettját, hiszen Demszky Gábor alatt Atkári készítette elő a vállalat privatizációját is.

Úgy tűnik, nem riogatás volt, hogy Gyurcsány fogja irányítani a fővárost a szivárványkoalíció többségbe kerülése után. A bukott szocialista miniszterelnök ennek megfelelően ott is ült az első sorban a közgyűlés alakuló ülésén

- tette hozzá Láng.

Bár Láng Zsolt helyet kapott a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. (BVH) felügyelőbizottságában, mégis aránytalanul kevés hasonló tisztséget kaptak a kormánypárti képviselők. Arra a kérdésre, hogy ez miért alakult így a frakcióvezető elmondta: a baloldali többség felrúgta a korábbi megállapodást azt illetően, hogy a különböző bizottsági helyek, valamint az önkormányzati vállalatok igazgatósági, felügyelőbizottsági tisztségei­nek elosztása mandátumarányosan történjen.

Hozzátette: Karácsonyék azzal az abszurd érvvel indokolták azt a lépésüket, hogy a kormánypártok kontójára juttattak ilyen tisztségeket az LMP-nek és a Jobbiknak, hogy ezek a pártok az előző közgyűlésben szerintük „túl jóban voltak” velünk, ezért egy kalap alá vették őket a Fidesz–KDNP-vel.

Ez teljesen értelmezhetetlen, ám viccnek azért erős. Közel 300 ezer szavazó voksolt az országot kormányzó pártszövetség képviselőire Budapesten, ez alapján jóval több döntéshozói tisztség járt volna az önkormányzati vállalatokban

- mondta Láng Zsolt.

Tapasztalatlan Karácsony

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője elmondta, hogy a Fidesz–KDNP-frakcióban a tudásuk legjava szerint végezik a munkájukat, az új főpolgármesterrel pedig igyekeznek jóhiszeműek és türelmesek lenni – hiszen láthatóan még nincs meg a kellő tapasztalata – és megvárni, hogy az első néhány hónap alatt képes-e egy koherens Budapest-vízióval előállni.

A jövő év elejére szeretnénk, ha látszana, hogy a baloldali városvezetés hová szeretne eljutni két-három éven belül, és milyen lépcsőkön keresztül tennék ezt. Tarlós István hivatali ideje alatt Budapest fejlődő, szerethető város és Európa egyik legnépszerűbb turisztikai fővárosa lett, és szeretnénk, ha ezen az úton haladhatnánk tovább.

- tette hozzá.

Stadionstopból kórházstop

Láng Zsolt elmondta: nem tudja, hogyan számol el a saját választóinak arról, hogy míg a kampányában stadionstopot hirdetett, már nemcsak a kispesti Bozsik-stadion létrejöttét támogatja, hanem a kézilabda-aréna, valamint az atlétikai stadion megépülését is.

Stadionstop helyett lényegében kórházstopot hirdetett, értelmezhetetlen az álláspontja például a Dél-budai Centrumkórházzal kapcsolatban, mert arra és annak finanszírozására – a Szent János-kórházzal egyetemben – kormányzati döntés van„.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére