Elkezdõdött a szélsõbaloldali csürhe felelõsségre vonása Németországban
2017.08.28. 22:58
Idén nyáron, a Hamburgban tartott G20-csoport csúcstalálkozóján szélsőbaloldali csoportok törtek-zúztak a városban. Most hétfőn elkezdődött a zavargásokkal összefüggésben indított első büntetőper.
A hamburgi városi bíróság elé állítottak egy 21 éves holland fiatalembert súlyos testi sértés, garázdaság és rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés vádjával.
Az ügyészség szerint a kétnapos csúcstalálkozó előestéjén, július 6-án a különböző szélsőbaloldali csoportok által Üdv a pokolban (Welcome to Hell) címmel meghirdetett demonstráció után palackokkal dobálta meg a rendőröket és ellenállt, amikor őrizetbe akarták venni.
A július 7-e óta előzetes letartóztatásban lévő fiatalembert akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik.
A második per kedden kezdődik, egy 24 éves lengyel fiatalembert állítanak bíróság elé, mert fegyverként használható eszközöket, köztük egy engedély nélkül tartott paprikaspray-t és tűzijátékokat találtak a hátizsákjában, amikor július 8-án egy demonstráción őrizetbe vették.
A kétnapos júliusi csúcstalálkozó biztosítására az esemény előtt több mint két héttel, június 22-én indított akciókban 476 rendőr sebesült meg. A legtöbben, 231-en a találkozó előtti naptól a találkozó utáni első napig tartó időszakban, amikor a legtöbb tüntetést tartották. Sokan agyrázkódást szenvedtek, de előfordult tűzijáték okozta arcsérülés is, két helikopterpilóta pedig szemsérülést szenvedett, mert lézernyalábot irányítottak a pilótafülkére. Ezzel kapcsolatban egy német férfi ellen emberölési kísérlet gyanújával indítottak eljárást.
(MTI)