Visszatér Kijevbe a botrányos kijelentéseket tevő ukrán nagykövet
2022.07.05. 11:20
Andrij Melnyk, Ukrajna németországi nagykövete elhagyja Berlint, és a kijevi külügyminisztériumban folytatja a munkáját. Erről a Bild és a Süddeutsche Zeitung is beszámolt ukrán kormányzati körökre hivatkozva.
A német lapok szerint a visszahívást az ukrán elnöki hivatal kezdeményezte. Melnyk távozására már az ősz előtt sor kerülhet. Kormányzati körök szerint azonban ezt nem szabad elbocsátásként értelmezni. A Bild szerint a külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a személyi állomány cserét, magát Melnyket pedig nem lehetett elérni.
Melnyk nyolc éve nagykövet Berlinben. Az elmúlt hónapokban többször bírálta a szövetségi kormányt, többek között az Ukrajnának történő fegyverszállítások elmaradása vagy késedelme miatt. Legutóbb maga is kritikák kereszttüzébe került, amiért védelmébe vette Sztepan Bandera ukrán partizánvezért. Egy interjúban azt találta mondani:
Bandera nem volt zsidók és lengyelek tömeggyilkosa. Erre nincs bizonyíték, Banderát a Szovjetunió szándékosan démonizálta. Német, lengyel és izraeli történészek is kivették a részüket a dologból. Ellenzem, hogy Banderát tegyék felelőssé minden bűntettért.”
Izrael berlini nagykövetsége és a lengyel külügyminiszter-helyettes is élesen bírálta Melnyket a kijelentései miatt. Az ukrán külügyminisztérium pedig elhatárolódott tőle.
Sztepan Bandera az Ukrán Nacionalisták Szervezete radikális szárnyának vezetője volt. Az ukrajnai nacionalista partizánok voltak felelősek az 1943-as etnikai indíttatású kitelepítésekért, amelyek során lengyel civilek tízezreit gyilkolták meg.
Andrij Melnyk kemény szavakkal illette Olaf Scholz német kancellárt is.
Sértődött májkolbászként viselkedni nem épp kormányfőhöz méltó.”
– fogalmazott a nagykövet.
„A náci támadás óta ez a legszörnyűbb pusztítás, ami Ukrajnát éri, nem óvodáról van szó.” – tette hozzá.
A németek pedig úgy tűnik, nem tűrik a kolbászolást.
A Baloldali Párt (die Linke) frakcióvezető-helyettese, Sevim Dagdelen náci-szimpatizánsnak nevezte Andrij Melnyket, és azonnali kiutasítását sürgette.
Ha most nem utasítják ki a náci-szimpatizáns Melnyket, akkor minden önbecsülésüket elvesztették. Aki, mint Melnyk, a náci kollaboráns Banderát »a mi hősünknek« nevezi, és elzarándokol a sírjához, vagy a jobboldali Azov zászlóaljat »bátornak« nevezi, az valójában még mindig jóindulatúan »náci-szimpatizánsnak« nevezhető.”
– fakadt ki a Twitteren Dagdelen.
