Címke: európai egyesült államok
Donáth Anna is a hazát árulja, csak úgy tesz, mintha nem
Voltaképpen továbbra is örülök annak, hogy Donáth Anna EP-képviselő, a Momentum várandós exelnöke vissza-visszatérő módon Gyurcsányt Ferencet kritizálja. Így még inkább kiderül, hogy a baloldalon nincs új a nap alatt.
Gyurcsány politikai prostitúciója
Gyurcsány nagyon beindult. Nagyon meg akar felelni valakinek vagy valakiknek – elsősorban külföldön, mert itthon nincs számottevő politikai partnere –, aki hatékony szövetségese lehetne Orbán Viktor megbuktatási vágyaiban. De minél jobban erőlködik, annál nagyobbakat nevet rajta a külvilág. Készülődős Facebook-posztjai minden okot megadnak rá.
A magyar öntudat erősödése lehet a baj Muri Enikővel is, „Ó, yeah”
Most, hogy Tóth Gabi tavalyi vesszőfutása után, amit az Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnöksége, s Az én szívem című, hungaricumokat soroló dalának eléneklése után kellett elszenvednie Muri Enikő musicalszínésznőre irányult a kormányellenesek összetüze, mert március 15-én, a Békemenetet köszöntő műsorban bele merte énekelni a Nemzeti dal új zenei feldolgozásában azt, hogy „Ó, yeah!”
Hiller István Gyurcsány szintjére igyekszik leamortizálni magát
Hiller Istvánra, az MSZP politikusára sokan úgy tekintenek a jobboldalon, mint aki a baloldalon – József Attilát idézve – fehérek közt egy európai. Az augusztus 20-ai ünnepségek kapcsán azonban kiderült, hogy Hillernek mintha kezdene elege lenni ebből a pozitív megkülönböztetésből.
Gyurcsányék katasztrofális következményeket akarhatnak
„A valóság figyelembevételének megtagadása bármilyen okból történik is, katasztrofális következményekkel jár” – írja az orosz-amerikai író, filozófus, Ayn Rand.
Semmi új Gyurcsány évértékelőjében: konfliktusok felé tolná az országot
Drámainak és szokatlannak harangozta be a Demokratikus Koalíció Facebook oldala Gyurcsány Ferenc XVII. évértékelő beszédét. Aki látta és képes a mintegy háromnegyedórás előadást tárgyilagosan mérlegre tenni, az megállapíthatja, se drámai nem volt, se szokatlan.
Gyurcsány az európai nemzetek jogfosztása mellett
Azt nem tudni, hogy vasárnap délutáni évértékelő beszédében miről fog szólni Gyurcsány Ferenc, sejteni azért lehet egyet s mást.
Verhofstadt nyíltan beszélt arról, hogy az Európai Uniót birodalommá kell alakítani
A bevándorláspártiak kedvenc fogtündére úgy véli, Európa csak akkor tud versenyképes maradni, ha „birodalommá” alakul.