Címke: finnország
Finnország kitart a Svédországgal közös NATO-csatlakozás mellett
Finnország kitart amellett, hogy Svédországgal együtt csatlakozzon a NATO-hoz, legkésőbb a júliusi csúcstalálkozón Vilniusban – közölte a finn külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Helsinkiben.
Finnország a svédek nélkül is szívesen lenne NATO-tag
Finnországnak adott esetben Svédország nélkül is meg kell fontolnia a NATO-csatlakozást – adta értésre Pekka Haavisto finn külügyminiszter kedden egy interjúban, de később sietett leszögezni, hogy a fő opció továbbra is a két ország együttes belépése.
Finnország 400 millió euró értékű katonai felszerelést szállít Ukrajnának
Finnország pénteken minden korábbinál több, 400 millió eurónyi (158 milliárd forint) haditechnikai felszerelés szállítását jelentette be Ukrajnának.
A finn kormányfő szerint csak a NATO-csatlakozással kerülhetik el, hogy Oroszország támadjon
Sanna Marin úgy látja, hogy amennyiben Ukrajnát korábban felvették volna a katonai szövetségbe, akkor Moszkva sosem támadta volna meg.
A finn kormányfő szerint Európa nem elég erős, hogy egyedül szembeszálljon Moszkvával
Európa „nem elég erős” ahhoz, hogy egyedül szembeszálljon Moszkvával – jelentette ki Sanna Marin finn miniszterelnök pénteken, amikor az öreg kontinens képességeit értékelte Oroszország ukrajnai háborúja kapcsán.
Egyre gyakrabban érik szexuális zaklatások a fiatal lányokat Finnországban
A Tamperei Egyetem tanulmánya szerint a támadások egyre súlyosabbak.
Sötétbe burkolódzhatnak az utcák az energiaválság miatt
Súlyos áramhiány esetén ezen a télen az ország közvilágításának 40 százalékát kénytelenek lesz lekapcsolni.
Ukrajnának szánt fegyverek kerülhettek finn bűnözők kezébe
Ukrajnának szánt fegyverek, egyebek között gépkarabélyok kerülhettek finn bűnözők kezébe a helsinki rendőrség tudomása szerint – mondta el Christer Ahlgren, a finn Nemzeti Nyomozóiroda főnyomozója az Yle helyi rádióadónak vasárnap.
Svédország és Finnország „kéz a kézben” terveznek belépni a NATO-ba
Svédország és Finnország tartja magát az előzetes megállapodáshoz, és kéz a kézben, együtt tervez belépni a NATO-ba – jelentette ki Sanna Marin finn kormányfő Helsinkiben svéd kollégájával közös pénteki sajtótájékoztatóján.
Továbbra is sok orosz állampolgár várakozik a finn határon
Továbbra is sok orosz állampolgár várakozik a finn határon belépésre várva, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán részleges mozgósítást rendelt el az ukrajnai háború miatt.