Olvasónktól kaptuk azt a fényképet, amelyen látható, hogy az egyik magyarországi üzletlánc akciósan árulta a... na most, hogy írjam le... afroamerikai, nem... afroeurópai, ez sem jó... sötétebb műanyagból fröccsöntött játékbabát.

Olyannyira akciósan, hogy szerintük a barna baba feleannyit ér csak, mint a rózsaszín. Ugye, mondanunk sem kell, hogy ez a fotó az Egyesült Túlzások Országában máris világégést eredményezett volna. Kicsit félek tőle, hogy a kép publikálása itt is arra ragadtatná az antirasszistákat, hogy a cég elleni bojkottra szólítsanak fel, így a vállalatot nem nevezem meg.

De a jelenséget, amely az ilyen piszlicsáré ügyekből nemzetközi történéseket kreál, bizony megnevezem. Úgy hívják hisztéria. Sőt: tömeghisztéria. Olyan lelkiállapot, amely mostanra gazdasági vállalkozásokat juttatott el oda, hogy egyes termékeik márkanevét töröljék, átírják. Olyan jelenség, amely miatt országok, népek írják át saját történelmüket, és hajítanak a szemétdombra korábban nagy formátumúnak tartott politikusokat, államférfiakat, katonákat.

Biztosan velem van a baj, de én szeretek a jelenben élni. A múlt túl homályos, a jövő túl bizonytalan. Az itt és mostban azonban igenis az számít, hogy ha a múltban valami rossz volt, abból tanuljunk, ne eltöröljük, ne demonizáljuk és ne írjuk felül. Vajon azok az antifasiszták, akik most szobrokat döntögetnek, miben különböznek a zsidó irodalmárok műveit égető náciktól?! Abban, hogy ők „liberálisok”, azok meg „nemzeti szocialisták” voltak?! Mert én sem jogilag, sem erkölcsileg nem látok különbséget a múltgyalázó értékrombolók között.

A legnagyobb baj az, hogy ezzel sokan azok közül is tisztában vannak, akik most bőszen kiállnak a feketék jogaiért, mégis megteszik – szigorúan gazdasági érdekből. Meglepő? Nem az. A „demokrata” Obama-adminisztráció egyik nagy húzása volt az a szabadkereskedelmi politika, amelynek intézkedései nyomán az olyan amerikai cégóriások, mint az Intel, a General Motors, a Ford, a Levi’s vagy a Nike, a gyártókapacitásukat olcsóbb munkaerővel rendelkező európai, kínai üzemekbe szervezhették ki. Ily módon jelentős profitra tettek szert, viszont hatalmas elbocsátási hullámot generáltak anyaországukban, ahol ez nagymértékben érintette az afroamerikai származású ipari munkásokat.

Ezek után persze érthető, ha most nagy hangon kórusban kiáltják: „Black Lives Matter”.

És persze az is teljesen érthető, ha ilyen cégek támogatása után – például – az angol futballbajnokságban is ez felirat áll a pályára lépő csapatok játékosainak mezén a nevük helyett, hiszen ha valahol valóban volt a közelmúltban rasszizmus, az a nemzetközi foci világa, így a globális és az európai szövetség is kiélezett a problémára.

Persze azért így is nehéz elfogadni, hogy – például – miért kell a rasszizmus ellen fellépni egy olyan ország focibajnokságában, ahol sokszor akár 3-4 brit játékos is van a pályán, a többiek inkább afrikai, vagy dél-amerikai felmenőkkel rendelkeznek, és mégis félistenként tekintenek rájuk saját szurkolóik, a rivális fanok viszont akkor is hujjognának, ha hófehérkék (tényleg... a Grimm-mese még nincs betiltva?!) lennének. Csak akkor nem tudnák előhúzni az olcsó faji kártyát.

Mert igenis olcsó húzás az, hogy egy olyan bonyolult társadalmi, kriminalisztikai problémát mint az amerikai bűnözés, leegyszerűsítenek bőrszínre. Legalább olyan olcsó, mint ha valaki komolyan venné a cikkünk illusztrációjaként bemutatott képet és nekimenne a forgalmazónak, aki nyilván azért adja jóval olcsóbban az egyik terméket a másiknál, mert egyszerűen történelmileg kisebb rá a piaci kereslet.

A higgadtan gondolkodó ember meg csak várja, hogy ez a hisztéria mikor csitul és tűnik el végre a történelem újabb süllyesztőjében.

Apropó, azt tudja már valaki, hogy a szerecsendiót hogy fogjuk hívni a jövőben?