Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsányék beismerték a „független” média befolyásolását

M. Kovács Róbert

2020.07.27. 11:25

Miközben a sajtószabadságért aggódnak, Gyurcsány Ferenc és felesége is nyíltan beismerte, hogy befolyásolták a „függetlenobjektív” sajtót – előbbi már az őszödi beszédben, utóbbi az Indexszel kapcsolatban éppen most a Népszavában.

Az Index önfelszámolását követő tüntetésen vállvetve harcoltak a média szabadságáért a baloldali pártok, Gyurcsányék azonban, némi spéttel, csak másnap kezdtek demonstrálni a „független média” mellett. Érthető az álszerénység, hiszen a DK elnöke és a Brüsszelben garázdálkodó EP-alelnöke is beismerte, hogy befolyásolták a „függetlenobjektív” médiumokat, sőt:

Dobrev Klára bevallotta, hogy nyomást gyakorolt a kormányellenes médiumokra.

A DK hisz az érdekeit kiszolgáló sajtó szabadságában | Fotó: Facebook/dk365

De kezdjük az elején!

Az őszödi Böszme mostanság könnyen tudja befolyásolni a fiatalokat, akik

nem emlékeznek 2006-ra, amikor Gyurcsány nyílt színen beismerte: a hatalom megtartása érdekében hazudtak a választóiknak és adatokat hamisítottak, hogy a kormányzásuk gazdasági eredményeit kozmetikázzák.

De arra talán még kevesebben emlékeznek közülük, hogy az ez idő tájt is rendkívül erős baloldali médiatúlsúlyban

azt is beismerte: céljuk és feladatuk volt a sajtó befolyásolása.
Az amit el tudtam nektek mondani itt egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az természetesen nem az egész politikánk. (…) egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket: fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba

– fogalmazott eléggé nyilvánvalóan Gyurcsány Balatonőszödön.

Az milyen szép is, amikor a saját böszmeségük okozta károk elhárításába – ezek szerint – közvetlenül vonták be a legbefolyásosabb lapokat és azok munkatársait (és ne legyenek illúziói senkinek: a legbefolyásosabbak között akkoriban nem voltak jobboldali orgánumok).

Hogy ez irányú tevékenységük mennyire volt sikeres, annak ékes bizonyítéka, hogy hány olyan szalagcím jelent meg az őszödi beszéd után kirobbant tiltakozáshullámról, amelyikben még véletlenül sem rendőrterrorról írtak a baloldali lapok, hanem „tomboló törvénytelenekről”.

Népszabadság 2006 október 25.

Népszava, 2006. október 25.

Ezt a sajtóaknamunkát Gyurcsányék láthatóan azóta sem fejezték be.

Az ellenzéki szekeret tologató médiumokat a Gyurcsány-párt most is kézzel igyekszik irányítani, és ezt nyíltan be is ismerik.

Így persze sokkal jobban érthető a „függetlenobjektívek” álságos kommunikációja, amellyel a nyilvánvaló gazdasági okok és a baloldali belharcok helyett a Fidesz nyakába igyekeznek varrni az Index tönkretételét.

Pedig Dull Szabolcs, a mártír főszerkesztő – ha hinni lehet a Pesti Srácok információinak –

még véletlenül sem Orbán Viktorral, hanem Dobrev Klárával egyeztetett,

miután kiderült: a tulajdonos racionalizálná az évek alatt meglehetősen nagy létszámúvá duzzadt Index-szerkesztőség (csaknem tízszer annyian állították elő, mint amennyien mi a 888-at) működését.

Az is nehezen érthető, hogy a vélhetően nem nyilvánosságnak szánt Dobrev-Dull találkozót

Gyurcsányné úgy próbálja most megindokolni, hogy nyíltan bevallja: pártpolitikusként befolyásolta ellenzéki újságírók tevékenységét, gondolkodásmódját.

Méghozzá a Leisztinger Tamás vörös báró tulajdonában lévő Népszavának adott interjúja kiegészítéseként.

(Mert hogy a Népszava is annyira független, hogy bár még az Index-hiszti nagyobb fellángolása előtt készítettek interjút a DK-s EP-alelnökkel, azért még egy indexes pótkérdést ráküldtek, hogy azt is képes legyen rendesen lekommunikálni.)

Íme:

A jogállamiság az Indexről is szól. (…) EP-képviselőként éppen a hetekben kerestem meg több mint egy tucat magyar újságírót, civil szervezetet, kutatót és állítottam össze egy javaslatcsomagot, hogy amikor a média függetlenséget vizsgálják, mi mindenre kell odafigyelni.

 

Tetszik érteni?!

Dobrev Klára mondja meg a magyar újságíróknak, NGO-knak és szakértőknek, hogyan kell elemezni a magyar sajtó helyzetét.

Ja, hogy akkor ezért nincs sajtószabadság…. Úgy már érthető, ha

a DK európai arcához kell eligazításra járni a baloldali médiumoknak a sajtószabadság ügyében.

Éljen a sajtószabadság! Éljen a független, kiokosított média!

Mi, „lakájpropagandisták” meg szégyelljük összevissza magunkat, ha nem hallgatunk Gyurcsányékra...

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére