Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„A kormány legfontosabb feladata, hogy lehetővé tegye a megmaradást és a gyarapodást”

Forisek Ádám

2019.05.05. 13:53

Erről beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Budapesten, a Miniszterelnökség támogatásával megépülő Istenhegyi Szent László-plébánia közösségi házának alapkőletételén.

Gulyás Gergely azt mondta: a családbarát intézkedések is azért születnek, hogy a gyarapodás megmaradhasson. Úgy fogalmazott: „csak a hit, a megélt és életre váltott hit képes kultúrát létrehozni.”

Felhívta a figyelmet arra, hogy az évszázadokon át épített templomok, a kolostorokban sok-sok életen át lemásolt kódexekben megőrzött tudás, a gregoriánnak a liturgiában újraértékelhető dallamai, vagy éppen a jáki templom mögött nem pusztán egy intézmény hatalma, vagy akár az egyház nagysága testesül meg, hanem a keresztény hit ereje. Az, hogy életünk túlmutat a földi világon, hogy mindannyian testvérei vagyunk egymásnak. Mindebből az is következik, hogy tennünk kell egymásért – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely azt mondta, „az antikultúrák világában, a kultúrák keveredésének idején, a hit tagadásának évtizedeiben csak nehezen születhet újjá kultúra”. Európa ma bajban van – jelentette ki, hozzátéve, sokan azt mondják, hogy ez a meccs lefutott, Európa megváltozik, ezt el kell fogadni és alkalmazkodni kell hozzá.

Ha nem sikerül ezeket a folyamatokat itt megfordítani, a Közel-Kelet keresztény közösségének sorsa jól mutatja, hogy miközben a világban évről évre nő a keresztények száma, „kontinensünk belátható történelmi távlatban keresztények nélkül maradhat”, és akkor „más hon áll a négy folyam partjára, Más szózat és más keblű nép” – figyelmeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hangsúlyozta:

mi azonban azok közé tartozunk, akik úgy gondolják, hogy van remény. A remény forrása mindenekelőtt a hit, a hitből élő közösségek. Közösségek, amelyekben otthonra lelhetünk, és amelyek az idők jeleit hordozzák az emberek számára.”

Kijelentette: tudni kell, hogy ennek az országnak és nemzetnek a megmaradáshoz ilyen közösségekre van szüksége, és közösségeket egyetlen kormány sem építhet. „Azzal segíthet, amivel tud és amit tenni lehet, és örülhet annak, hogyha ez a segítség sokak erőfeszítésének, elkötelezettségének köszönhetően eléri célját, és a remény beteljesül” – mondta Gulyás Gergely.

Az ünnepségen jelen volt Tarlós István főpolgármester és Erdő Péter bíboros is. Erdő Péter a közmédiának nyilatkozva azt mondta: minden plébánia egy hívő közösség, nem pusztán egy épület és nem pusztán egy templom. Ez a XII. kerületi közösség is régóta tervezi, hogy egy közösségi házat épít, ahol találkozni lehet.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére