Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Czeglédy Csaba elõzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség

Bertha László

2017.06.15. 09:28

A Csongrád Megyei Fõügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerõ-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárdos adócsalással gyanúsított bûnszervezet kilenc tagja, köztük a szocialista Czeglédy Csaba elõzetes letartóztatását.

Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a gyanú szerint – az MSZP-nek és a DK-nak is ügyvédi szolgáltatást nyújtó – Czeglédy Csaba társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

A főügyészség kilenc gyanúsított – köztük Czeglédy Csaba, közvetlen munkatársai, a bűnszervezet középső és alsó szintjein elhelyezkedő cégek vezetőinek – előzetes letartóztatására tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, mert fennáll az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve annak a veszélye, hogy szabadlábon kísérletet tennének az eljárás meghiúsítására – tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét, köztük Botka Lászlóét és Gyurcsány Ferencét is ellátta több ügyben.

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán jelentette be, hogy a szocialista párt átmenetileg felfüggeszti szerződését Czeglédy cégével.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére