Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarország kész folytatni az Iszlám Állam elleni küzdelmet

Bokor Gábor

2019.02.06. 19:07

Ezt Szijjártó Péter jelentette be szerdán Washingtonban.

Függetlenül az Iszlám Állam ellen elért katonai sikerektől, a terrorista szervezet továbbra is komoly globális és regionális fenyegetést jelent, Magyarország ezért kész folytatni a dzsihadista csoport elleni küzdelmet"

– jelentette ki a Washingtonban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az Iszlám Állam elleni globális koalíció külügyminiszteri ülésén felszólalva emlékeztetett arra, hogy Magyarország három fronton is segíti a terrorszervezet elleni harcot.

Az első ilyen frontként a terepen megvalósított erőfeszítéseket említette. Ezzel kapcsolatosan felidézte, hogy Magyarország 200 katonát küldött Irakba, akik kiképzéssel, tanácsadói és asszisztensi minőségben támogatják a dzsihadisták ellen harcoló erőket. A második frontként a keresztények visszatérésének segítését említette, kitérve arra, hogy e közösségek kénytelenek voltak elmenekülni azokról a területekről, ahol évszázadok óta éltek. 

Magyarország attól tart, hogy ha e közösségek tagjai nem tudnak visszatérni vagy nem adottak a biztonsági garanciák a visszatérésükhöz, akkor az elmenekülésükkel kialakult vákuumot az Iszlám Állam fogja betölteni, így végül tényleg olyan helyzetbe kerülünk, amelyet egyértelműen el kell kerülnünk"

– mondta Szijjártó Péter, majd hozzátette, hogy Magyarország ezért házak, iskolák, kórházak és templomok építésével, újjáépítésével segíti, hogy a keresztény közösségek visszatérhessenek otthonaikba.

A külgazdasági és külügyminiszter a terrorizmus elleni harc harmadik pontjaként említette annak megakadályozását, hogy az Iszlám Állam soraiban harcoló külföldi terroristák visszatérhessenek Európába az Iszlám Állam veresége nyomán. Tudomása szerint körülbelül 5000 olyan harcosa van a dzsihadista szervezetnek, aki valamelyik európai országból érkezett.

Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk határaink megvédése érdekében, hogy ne térhessenek vissza országainkba"

– jelentette ki.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére