Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mesterházy Attila adott parlamenti belépőkártyát Bessenyei Istvánnak

Sümeghi Lóránt

2019.08.05. 12:46

Sajtóértesülések szerint Mesterházy Attila egykori MSZP-elnök és -frakcióvezető adott állandó, úgynevezett szakértői kártyát Bessenyei Istvánnak, a Valton-Sec Kft. résztulajdonosának.

Bessenyei István az MSZP-s Mesterházy Attila szakértőjeként 2007 és 2018 között állandó parlamenti belépővel járhatott be az Országházba, valamint a Képviselői Irodaházba. Az állandó belépésre jogosító szakértői kártyát ugyanis az Index birtokába jutott dokumentumok alapján 2007. január 29-én állították ki, és furcsamód – noha hivatalosan minden egyes országgyűlési ciklus elején, amiként a szerződéseket és a foglalkoztatottakra vonatkozó adatokat, meg kell újítani a pártoknak vendégeik névsorát is – egészen 2018. május 31-ig érvényes volt.

A lap ez ügyben megkérdezte a szocialista pártot, amely válaszában nem erősítette meg, de nem is cáfolta az adatokon alapuló értesüléseket, azaz a Bessenyei István nevére kiállított állandó parlamenti belépő tényét, idejét, számát, ahogyan azt sem, hogy Mesterházy Attila szocialista képviselő kérte ennek kiállítását.

Mesterházy elismerte az adatok valódiságát

A szocialista politikus a lap megkeresésére elmondta azt is, hogy ugyanakkor 12 év távlatából nem emlékszik pontosan a konkrét belépőigénylésre, és arra sem, hogy ki kezdeményezte azt; esetleg Bessenyei kérte tőle, vagy ő ajánlotta fel. A következő parlamenti ciklusokban, 2010-ben és 2014-ben pedig automatikusan megújíttatta a belépésre jogosító kártya regisztrációját, 2018 májusában, a jelenlegi Országgyűlés megalakulásakor viszont már nem.

A reakciók ellenére azonban maradtak megválaszolatlan kérdések: mit tett Bessenyei azért, hogy ilyen szintű belépőt kaphatott, és ha Mesterházy semmilyen módon nem alkalmazta őt, akkor eleve minek volt szükség állandó parlamenti belépőre?

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére