Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor: Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni

888.hu

2022.02.12. 14:55

Szombaton vette kezdetét az április 3-i országgyűlési választás hivatalos kampányidőszaka, az első kampánynap legfontosabb eseménye Orbán Viktor évértékelője.

 

Orbán Viktor emlékeztetett, tavaly elmaradt az évértékelő a koronavírus-járvány miatt. Elmondása szerint komoly témákról kell most beszélni, hiszen kezdődik a kampány.

A kormányfő elmondta, hogy ő tisztában van vele, hogy kicsoda is ő.

Mi, akik ma itt összejöttünk, különböző emberek vagyunk, de egy dolog közös bennünk. Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország – mondta.

Orbán Viktor szerint a baloldaltól megtudhattuk, „mi gombák vagyunk, és sötétben tartanak minket, és a baloldal szerint vidékiként keresztrejtvényt sem tudunk megfejteni, 11-kor már részegek vagyunk és agymosottak, és mivel fideszesek vagyunk, ezért aberráltak is vagyunk”. A kormányfő szerint a baloldal kiszámolta, hogy melegből túl sok, zsidóból, túl kevés van a Fideszben. Szerinte rejtély, hogy ez hogy jött össze nekik.

Csak akkor hord össze ennyi zagyvaságot az ember, ha begombázott”

– fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő szerint a baloldal részéről ez akár politikai stratégia is lehet, lenézni a nőket, fenyegetni a nyugdíjasokat és a fogyatékossággal élőket. Szerinte, ha ez stratégia, akkor világszabadalomnak minősül. Akárhogy is van, kínos, nem kicsit, hanem nagyon – mondta.

Még nekünk is az, mert a baloldal bár olyan, amilyen, mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a himnuszban”

– fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta, Horn Gyula forog a sírjában, Medgyessy nem győz félrenézni, az SZDSZ-esek zavartan bámulják a cipőjük orrát. Csak Gyurcsányt és Bajnait nem zavarja, elvégre ők hozták az ország nyakára ezt az egész Gyurcsány-showt. Ők tették fel maguk elé a színpadra, ne látszódjék, hogy valójában ők készülnek a visszatérésre.

Magyarország legkorruptabb kormányának vezetői, Gyurcsány és Bajnai, egy gombaszakértővel megerősítve. Ez volna hát a Magyarország kormányzására jelentkező nagy csapat. Ez a baloldal ajánlata Magyarország számára – tette hozzá.

Elmondása szerint két nehéz évet hagytunk magunk mögött. Világjárvány, népvándorlási hullámok, energiaválság, brüsszeli birodalmi dühkitörések, a hidegháború hűvös lehelete a tarkónkon, és a háború nyugtalanító árnyéka Kelet és Közép-Európa fölött – fejtette ki Orbán.

A kormányfő szerint

ebben a helyzetben kellett megszervezni a koronavírus elleni védekezést, újraindítani a gazdaságot, pótolni a kieső munkahelyeket, támaszt és kapaszkodót nyújtani a fiataloknak, a családoknak és az időseknek.

Ez így együtt még gombócból is sok, nemhogy feladatból.

Orbán Viktor köszönet mondott az emberfeletti munkáért az orvosoknak, Áder Jánosnak és a feleségének, hogy segítik az árván maradt gyermekeket.

A vírus az országok politikáját és az államot is nyomás alá helyezte – mondta a kormányfő. Orbán Viktor kifejtette, hogy a parlament folyamatosan ülésezett. Az egészségügy és az államigazgatás ”kiemelkedően teljesített, a kormány egységes maradt. Az ország cselekvőképessége nem forgott veszélyben.

A miniszterelnök szerint

Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt, azt remélve, hogy megbuktathatják a kormányt.

Amikor zárni kellett, nyitást követeltek, amikor nyitni kellett, akkor zárást.

Diktatúrát harsogtak, külföldi lejárató akciókat szerveztek, kamuvideókat, ál- és rémhíreket terjesztettek – mondta Orbán Viktor. Ez súlyos felelőtlenség, vagy még annál is több. Halálos világjárvány idején a családok félelmét kormánybuktatásra használni több mint bűn, de eljön ennek is az ítélete – tette hozzá.

A 2010 óta épített magyar gazdaság is vizsgázott.

Segély helyett munkát adtunk, és a vírusjárvány ellenére nem dolgoztak soha olyan sokan, mint most”

– mondta.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a magyar export is kiemelkedő évet zárt 2021-ben. A kormányfő szólt arról is, hogy a válság ellenére nőtt a magyar tőkebefektetések értéke is. A Mol terjeszkedik Lengyelországban, az OTP ott van az egész Balkánon, és magyar vállalatok vannak jelen Ázsiában is.

A magyar gazdaság legnagyobb teljesítménye, hogy a családoknál nem kellet behúzni a kéziféket: megkapják az szja-visszatérítést. A 13. havi nyugdíj nemcsak gazdasági fegyvertény, de valódi jóvátétel is. Azt adjuk vissza, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett.

12 évig dolgozott az ország, hogy a baloldal történelmi bűneit jóvátegyük – fogalmazott. Orbán Viktor szerint a 13. havi nyugdíj jóvátétel, mert azt a Gyurcsány-korszak elvette, mert mint mondta, „török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja”.

Nem a fékre léptünk, kanyarban is bátran előztünk

– jelentette ki.

Kockázat mértéke nem volt csekély, a gazdaságpolitikában a tutisták, mindig a sor végén kötnek ki. Elmondta, 2021-ben hét százalékkal növekedett a gazdaság, kockáztattunk. Az államadósságot sikerült 80 százalék alatt tartani, az év végére 77 százalék alá szorítják vissza.

Kiemelte:

Ausztria államadóssága megelőzte Magyarországot.

Orbán kifejtette, hogy a válság alatt is a saját utunkat jártuk, és a Matolcsy-Varga receptet alkalmaztuk. A járvány ellenére a minimálbér 2022-ben 20%-kal nő, a munkát terhelő adók pedig 4%-kal csökkennek. Tető alá hoztuk a nagy nemzeti megállapodást, amely magába foglalta a szakszervezeteket, a munkaadókat, a kormányt, és a megállapodást szentesítő parlamentet is. Kivéve persze a baloldalt, amely semmit sem szavazott meg.

A baloldal nem szavazta meg a védekezés alapjául szolgáló koronavírus-törvényt, a hitelmoratóriumot, a minimálbér emelést, az adó-visszatérítést, 25 év alattiak adóvisszatérését sem.

Remélem a választáson a választók nem szavazzák meg őket”

– jelentette ki.

Orbán Viktor kifejtette a Gyurcsány-Bajnai kormány egészen más utat járt. Ők hátrafelé mentek.

Elvették a 13. havi nyugdíjat, elvettek egyhavi fizetést, egy év gyest, megszüntették az otthonteremtési programot, a családok adókedvezményét és fizetőssé tették az egészségügyet is.

Kétszeresére emelték a villamos energia, háromszorosára a lakossági földgáz árát.

Kellő szerénységgel, de magabiztosan mondhatjuk, hogy mi a járvány idején sem adtuk fel a céljainkat, ezért a mostani válságból erősebben jövünk ki, mint ahogy belementünk – mondta.

Lesz-e háború?

– tette fel a kérdést a kormányfő.

Magyarországot instabil államok veszik körül, a Balkánban ott vannak a nagyhatalmak is.

Ma is 665 katona állomásozik a Balkánon. Erre a helyzetre a megoldás a gyors EU-tagság. Magyarország az elmúlt években megerősödött, és nem nézzük ölbe tett kézzel, hogy rossz balkáni politikát csináljon Brüsszel és Berlin. A mi érdekünk a béke és a térség uniós tagsága. A Balkánnal együtt kell cselekedni – tette hozzá.

Ukrajna esetében is el kell kerülni a háborút, mert ez a magyar érdek is. Háború esetén milliós nagyságrendben érkeznének menekültek.

Orbán Viktor kiemelte:

a háború, ha hideg, ha forró, eddig csak bajt és szenvedést hoztak Közép-Európának.

Ezért vállalkozott békemisszióra Moszkvában. Szerinte, mindnyájunk javát szolgálja, hogy az európai vezetők egymásnak adják a kilincset Moszkvában.

Orbán Viktor ismét elmondta, hogy közös európai haderőre van szükség.

Szerinte,

amíg az európai katonai erő nem lesz megfelelő, addig az Egyesült Államok és Oroszország dönt a kontinens helyzetéről.

Ezért szükséges önálló európai haderő és erős magyar hadsereg – tette hozzá. Elmondta, a most kézhez kapott fegyverpénz jól kifejezi a megbecsülést, de ez nem elég. Szükség van a magyar hadiipar fejlesztésére, ebbe be kell vonni az egyetemeket, innovációs parkokat is.

Egyetlen szövetségesünk sem fogja vásárra vinni a bőrét a mi hazánkért, ha nem vagyunk elég erősek, akkor nem leszünk biztonságban – mondta a kormányfő.

Lesz-e pénz?

– tette fel a kérdést Orbán Viktor.

Emlékeztetett, a Vaslady, Margaret Thatcher azt mondta:

a szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a mások pénzéből.

A kormányfő szerint ez így van, először magas adókkal elveszik a pénzt azoktól, akik megdolgoztak érte. Ezt gyorsan elköltik, ezért hiteleket kell felvenni, amit abból a pénzből akarnak visszafizetni, amit a még magasabb adókkal megint az emberektől vesznek el.

Ha a baloldal kormányoz, nincs pénz. Mindig ez a nóta vége” – mondta.

Orbán Viktor kifejtette, négy stopot vezettek be a gazdasági élet különféle területein:

  • rezsiSTOP,
  • üzemanyagárSTOP,
  • kamatSTOP,
  • élelmiszerárSTOP.

Ilyen 30 éve nem történt Magyarországon – jelentette ki.

Ma úgy áll a helyzet, hogy az Európai Unióban az áram ára nálunk a legalacsonyabb, a gáz ára pedig a 3. legalacsonyabb. Az üzemanyag ára nálunk az ötödik legalacsonyabb Európában. Ma 480 forintot fizetünk, árSTOP nélkül jóval 500 forint felett járnánk. Az árSTOP itt is bevált, ezért további 3 hónappal meghosszabbítjuk

– ismertette Orbán Viktor.

A miniszterelnök közölte,

a családtámogatásokat megőrzik és kibővítik, megvédik a családokat.

A kormányfő szerint az infláció ügyében van még egy fekvőrendőr:

Brüsszel.

Orbán Viktor szerint Brüsszel kiszolgáltatta az energiaspekulánsoknak az energiaszektort. Az árak alakítása kicsúszott a brüsszeli bürokraták kezéből, és a kialakult válságot nem tudják megoldani. A magyar energiaárak még évekig velünk maradnak.

Elmondta, Brüsszel gépjármű-és lakásadót akar kivetni.

Brüsszel politikája megbukott, új terv kell!”

– jelentette ki.

A járványhelyzetről a kormányfő azt mondta, hogy Magyarországon az elsők között alakult meg az Operatív Törzs, elsők között oltották be az embereket, elsők között indították újra az országot.

A kórházak területén felszámolták a hálapénzt, és elválasztották a magán és közszolgáltatást, rendezték az orvosi béreket. Mindezt pedig egy világjárvány közepette – tette hozzá. Senki sem garantálhatja, hogy nem törhetnek ki újabb és újabb járványok, de a magyar egészségügy és gyógyszeripar teljes fegyverzetben fogadja a járványhullámokat.

Lesz-e újabb migránshullám a határainknál? – tette fel a kérdést a kormányfő.

Nemcsak lesz, van is. Naponta több százan próbálnak erőszakkal Magyarország területére lépni. Tavaly 122 ezren, idén januárban pedig már több mint 12 ezren.

Ennek oka, hogy végvár vagyunk Európában, és ezért 600 milliárdot költöttünk már védekezésre – tette hozzá.

Mi Soros György csapatait állítottuk meg a déli határnál, míg Nándorfehérvérnál Hunyadi a törököket – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a baloldal történelmi szükségszerűségnek láttatja a bevándorlást és a nemzetállamok eltűnését.

Európa nagy bajban van a nemzetközi helyzet miatt. A latin kereszténység nem tud megállni a saját lábán és ezért is szükség van a Balkán népeire. A magyar védvonalak csak addig állnak a határon, amíg mi vagyunk kormányon – mondta, emlékeztetve, Gyurcsányék világossá tették, a migránsok „nem bántanak senkit„, sőt, 1-2 generáció alatt ők is „magyarrá válnának”, ezért az a fontos, hogy akik ide érkeznek „érezzék jól magukat„.

Orbán Viktor kifejtette,

ha hagyjuk, hogy a migránspárti brüsszeli bürokraták kormányra segítsék a Gyurcsány-show egyszerre nevetséges és veszélyes szereplőit, akkor meg fogják nyitni a határokat.

És ha egyszer beengedik őket, többet nem lehet visszacsinálni. Lesz itt olyan nyílt társadalom, hogy még az unokáink is nyögni fogják, ha még itt lesznek egyáltalán – jelentette ki.

Két malomban őrlünk az Európai Unióval, mert mást gondolunk a globalizációról, a nemzetállamok jövőjéről és a családokról, sőt már a bináris családképről is másként gondolnak.

Orbán Viktor kifejtette, április 3-án egy népszavazással fogjuk megvédeni a gyerekeinket.

Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén!

– jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő elmondta, 30 éve dolgozik a nyugatiakkal és úgy látja, hogy a különbségek mélyén az lapul, hogy mi teljesen másként éltük meg és ezért másként is értelmezzük a hidegháború végét, ideértve Amerikát is.

Mi benne éltünk a diktatúrában, és megharcoltunk a szabadságért – mondta.

A hidegháborút mi nyertük meg, a kis közép-európai népek. A nemzet győzött az osztály felett, a magántulajdon a szocialista tulajdon felett. Ők úgy gondolják a liberális demokrácia győzött, és a globális világ – mondta a kormányfő.

Szerinte

Soros György őszintén az ő hősük, és ezért nem jutunk dűlőre a jogállam és a demokrácia ügyében.

Ők egy jogállami dzsihádot folytatnak, és itt erőt kell mutatni – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor kifejtette, hogy mi nem akarunk olyanná válni, mint Brüsszel. Semmi értelme eltakarni a különbségeket. A legfontosabb, hogy együtt akarunk-e maradni. Csak akkor van jövője az uniónak, ha a kulturális elidegenedés ellenére együtt tudjuk tartani az EU-t – mondta Orbán.

Mi nem várjuk el, hogy a magyar migráns-és családpolitikát uniós szintre emeljék, de ez fordítva is igaz. Csak így lehet egyezségre jutni

– jelentette ki.

Orbán Viktor szerint ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni.

Tegnap Gyurcsány Ferenc be is jelentette, készen állnak a visszatérésre. És ha visszatér, vissza is visz bennünket oda, ahol már jártunk, és ahová egy porcikánk se kívánkozik

– mondta.

Felidézte, milyen csalódást okozott az új fővárosi vezetés, és kilenc év után kaptak lehetőséget. Ennek ellenére káosz, dugó, kosz, nagyképű, és lustaság. Gyurcsány emberei beültek a kasszába, és Bajnai működteti a jutalékos rendszert. Ők hátra mennek nem előre – jelentette ki.

Orbán Viktor a budapesti főpolgármesterre utalva azt mondta,

szélcsendben az is elég, ha valaki magas és szeret sokáig aludni.

De viharjelzés alatt szükséges az erős kéz, a hajózás a szenvedélyünk. ismerjük a hullámokat és a tengert – tette hozzá. Kormányoztunk hatalmas szélben, és tudjuk merre akarunk menni: előre és nem hátra – mondta.

Orbán Viktor közölte, hogy Gyurcsány is megváltóként kezdte, de őt inkább egy televíziós távgyógyítóra emlékezteti a mostani helyzet. 2010 óta már negyedszer akarják eladni nekünk a megújult baloldal meséjét, bízom benne, hogy a magyarok gyomra ezt negyedszerre sem veszi be – mondta.

Ha most legyőzzük őket, akkor nem tudnak annyi miniferit gyártani, amivel sorompóba léphetnek. Az ellenfelet ismerjük. Gyuri bácsi ejtőernyőseit lassan már nevükön szólítjuk. A Brüsszelből érkező zsoldosokat sem először vetik be ellenünk. Soha nem voltunk még olyan erősek, szervezettek és elszántak mint most. Nyergeljetek, a kampány elkezdődött. Ideje, hogy mi is kilovagoljunk. Jöttünkre 50 nap múlva, jobboldalról számítsatok”

– zárta beszédét a kormányfő.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére