Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor: Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt

Forisek Ádám

2019.11.07. 16:31

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök a Várkert Bazárban tartott sajtótájékoztatót.

A tíz pontból álló együttműködési megállapodás aláírása után Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan közös sajtótájékoztatót tartott, elsőnek a magyar kormányfő tette meg nyilatkozatát. Emlékeztetett, hogy 2013-ban Ankarában döntött a magyar és a török fél egy legfelsőbb, stratégiai szintű tanács létrehozásáról, amelynek keretén belül minden évben összeül a két ország vezetése. Ennek keretében látogatott ma hazánkba Erdogan.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország olyan földrajzi térben található, mely három nagy főváros által jelöltetett ki, ez pedig Isztambul/Ankara, Moszkva és Berlin. A kormányfő emlékeztetett: néhány nappal ezelőtt Putyin járt itt, majd nem sokkal később a német külügyminiszter, Heiko Maas látogatott Magyarországra. Mint Orbán Viktor kiemelte, Magyarország ezt a külpolitikát szeretné folytatni, azaz a szoros együttműködés fenntartását a Magyarország számára meghatározó országokkal.

Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt.

Hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, hogy Törökország a migráció kérdését tekintve stratégiai partnere Magyarországnak. Mint mondta, a törökök 350 ezer illegális határátlépőt tartóztattak fel, ha nem tették volna, már mindannyian Magyarország déli határán lennének.

Fotó: MTI Fotóbank

Szóba került az is, hogy mindkét ország tagja a NATO-nak. A két ország ezért katonai szövetséges is, bár „Törökország a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkezik, így másik liga, mint Magyarország.”

Közös programok Afrikában

A két ország közös finanszírozású orvosmissziót hozott létre Kenyában, most pedig közös vízügyi és egészségügyi segítséget kívánnak juttatni Ghánának.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a kereskedelmi együttműködést tekintve a két ország között 3 milliárd eurós forgalom van, ezt tervezik 6 milliárd euróra növelni.

A kormányfő szót ejtett az energetikai együttműködésről is, Orbán Viktor abban bízik, hogy Törökország felől is érkezik majd gáz Közép-Európába, várhatóan 2021 végéig ez a projekt megvalósul.

A szót ezután Recep Tayyip Erdogan vette át, aki abbéli reményének adott hangot, hogy a két ország közti együttműködés gyümölcsöző lesz.

Számos témát érintettek a tárgyaló felek a megbeszélések alatt – a stratégiai együttműködéstől kezdve a katonai-védelmi kooperáción át a migrációig.

Az Orbán Viktor által említett kereskedelmi megállapodásokról Erdogan azt mondta: a két ország képes megvalósítani céljait. Kiemelt témaként kezelik emellett az Afrikában nyújtandó segítség ügyét.

Példaértékű közös együttműködést szeretnénk megvalósítani.

Köszönetét fejezte ki Erdogan elnök, hogy Magyarország mindig tisztelettel beszélt Törökországról. A török elnök kiemelte, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban negatívan kezelte Törökországot, ami azért sem szerencsés véleménye szerint, mert egy török uniós tagsággal az EU csak nyerhet.

Erdogan hangsúlyozta: Törökországban jelenleg négymillió migráns tartózkodik, akik közül rengetegen mennének tovább Európába.

Mint mondta azonban, országa feltartóztatta őket, és nem engedték a migránsokat tovább. Ismertette, hogy Törökország biztonsági sávot kíván kialakítani, hogy a migránsokat visszairányíthassák saját országukba. Ennek megvalósítása érdekében a törökök nemsokára konferenciát szerveznek, ahol donorokat kívánnak szervezni terveik véghez vitelében.

Erdogan végül méltatta Magyarország hathatós támogatását a terrorizmus elleni küzdelemben is.

Orbán Viktor a sajtótájékoztató alatt leszögezte: aki arra kényszerült, hogy elhagyja az otthonát, azon segíteni kell, de oda kell vinni a megoldást, ahol a probléma van. Magyarország a súlyának megfelelően fog részt venni az újjáépítési tervekben. A migrációval kapcsolatban a kormányfő kijelentette, hogy Magyarország képes a határait megvédeni.

Minden eszköz megvan arra, hogy egyetlen illegális migráns se lépjen át a magyar határon. A mi fizikai védelmi rendszerünk alkalmas a védelemre.

Mint mondta azonban, a török-magyar kapcsolatra azért is kell nagy hangsúlyt fektetni, mert „nem akarjuk, hogy Magyarország déli határain kelljen feltartóztatni több száz ezer embert”.

Nekünk magyarul kell gondolkozni, és magyarul kell viselkednünk.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére