Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tarlós: Karácsony Gergely szándékosan becsapja a közvéleményt

Pörge Béla

2019.09.12. 16:25

A főpolgármester nyílt levelet írt, amit teljes terjedelemben közlünk!

Tarlós István szerint egyre nagyobb a káosz a főpolgármester-jelöltek vitája körül, ezért úgy döntött, tisztázza, hogy pontosan mi is a helyzet. A tisztázás módjául egy nyílt levél megírását választotta, mi pedig a következőkben változtatások nélkül közöljük ezt a levelet!

 

„Végtelen vita a vitáról?

 

Egyre nagyobb a káosz az agyon reklámozott főpolgármester – jelölti vita körül.

Bejelentkezett legutóbb Berki úr is egy szellemeskedő bejegyzéssel. Puzsér Róbert is küzd már – némi joggal, hiszen 2006 – ban még az 1 % – osak is vitázhattak.

 

Karácsony úr pedig közben levelenként átlagban háromszor „kettőnk vitáját” követel, miközben a korábbi felvetésekor említett feltételeimet szabályosan elengedi a füle mellett. Az ő „feltételei” az ilyenek, hogy „itt és most”, „ülve, állva, fekve”, vagy sorozatosan nem önkormányzati témákat vet fel. Ezek kertelések.

 

Szándékosan becsapja a közvéleményt, mert olyan kérdésekről beszél, melyekben a törvények kizárják az önkormányzatok és a főpolgármester cselekvési lehetőségét.

Civilszervezeteknek aláír olyan ígéreteket, melyekről tudnia kell, hogy nincs is módja betartani.

Előre kijelenti, hogy Zugló állapotáról őt kérdezni sem lehet.

 

Azzal igyekszik tematizálni a kampányt, hogy a vitáról vitatkozik.

Ez teljesen értelmetlen.

 

Mivel a meghatározó feltételeket nyilvánvalóan kerülgeti, és ráadásul még a vita résztvevőinek köre is veszekedés tárgya, aminek a feltételekkel kapcsolatban további kiszámíthatatlan következményei lehetnek, így a vitáról való vitát méltatlannak és álságosnak tartom. Arra jó, hogy a kampány ne arról szóljon, amiről szólnia kell. Amíg a feltételek ennyire ködösek, a vita vitájáról nem kívánok tovább kommunikálni.

 

Budapest, 2019. szeptember 12.

Tisztelettel:

 

Tarlós István”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére