Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Varga Judit: az igazság mindig győzedelmeskedik

MTI, 888.hu

2020.06.24. 21:30

A veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések szükségesek, arányosak és sikeresek voltak, ahogyan azt mindig is ígértük – ez olyan igazság, amely mindig érvényben marad függetlenül attól, hogy hányszor tagadják meg azok, akik a saját politikai céljaikat akarják keresztülvinni – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a brüsszeli Euractiv honlapján megjelent írásában.

A tárcavezető kiemelte, a koronavírus-járvány elleni sikeres küzdelem és

a veszélyhelyzet vége után abban reménykedtek, hogy végre elérkezett az igazság pillanata: véget érnek a Magyarország ellen irányuló példátlan kritikák,

és azok, akik az országgal kapcsolatban ezeket a felháborító állításokat tették, egy pillanat erejéig megállnak és önvizsgálatot gyakorolnak.

Úgy tűnik azonban, hogy ebben a kiélezett időszakban az igazság kevésbé számít, ha politikai célok keresztülviteléről van szó

– fűzte hozzá az igazságügyi miniszter.

Már korábban is elmondtam, hogy Brüsszel Magyarország démonizálásával többet foglalkozik, mint a jogállamiság tiszteletben tartásával, amelyet következetesen és ugyanúgy kellene minden tagállamra vonatkozóan alkalmazni

– hangsúlyozta Varga Judit.

Hozzátette, ha valóban eljönne az igazság pillanata, kiderülne, hogy a különféle nemzetközi szervezetek „jogállamiság” eszköztára mennyire kiszolgáltatott a politikai visszaéléseknek. Az összes EU-tagállam által elfogadott objektív szabványok, a megbízható és kiegyensúlyozott információforrások, valamint

a mindenki számára átlátható és tisztességes eljárások hiányában a jelenlegi jogállamisági mechanizmus továbbra is különböző politikai érdekek rabja marad.

„Noha az elmúlt hónapokban Magyarország volt célkeresztben, bármely tagállamból bármikor célpont válhat” – mutatott rá a tárcavezető. Varga Judit szerint

a „független” civil szervezetek, a nyugati, liberális politikusok és az baloldali európai parlamenti képviselők, a velük hasonlóan gondolkodó média képviselőivel együtt, tökéletes harmóniában voltak, és diktatúrát kiáltottak,

amikor a magyar kormány bevezette a veszélyhelyzetet a Covid-19 járvány leküzdése érdekében, amit később az Országgyűlés a szükséges kétharmaddal erősített meg.

Az igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy

június 18-án a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet,

miközben több uniós tagállamban a mai napig különleges jogrend van érvényben. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek, valamint a magyar emberek együttműködésének és szolidaritásának köszönhetően sikeresen kezelték a járvány első hullámát.

Mindenki számára viszonylag gyorsan világossá vált, hogy a magyar intézkedések nem egy diktatúra, hanem az európai család egy olyan tagjának az intézkedései voltak, amely mindent megtett azért, hogy kezelje azt a válságot, ami mindenkit kihívások elé állított

– fogalmazott a miniszter.

Európának ma együttműködésre van szüksége, olyan partnerek együttműködésére, akik törekednek az igazságra és védelmezik azt. Egy olyan igazságot, amely lehetővé teszi egy olyan harmonikus, fenntartható közösség kialakítását, amely biztosítja, hogy a bennünket irányító szabályokat és törvényeket mindannyiunkra ugyanúgy alkalmazzák. Ehhez a jövőképhez Magyarország kész hozzájárulni

– hangsúlyozta Varga Judit.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére