Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Végre: újraindult a magyar fegyvergyártás

Nagy Gábor

2019.07.18. 15:18

A haza minden előtt. 3. rész.

Rég nem látott koncepciózus fejlesztés zajlik a Magyar Honvédségnél (MH). Fedőneve: Zrínyi 2026. Idén például 513 milliárdot, 2020-ban pedig húsz százalékkal többet, 616 milliárd forintot költ a kormány a honvédségre.

A honvédelmi és haderőfejlesztési program a honvédség szinte mindegyik haderőnemében komoly eszközbeszerzést ígér. Az elmúlt két évben már bejelentettek jelentős katonai beszerzéseket, de messze még a vége, hiszen többek között terítéken van a légtérvédelmünk felturbózása, a szállítógép-arzenálunk, illetve a gyalogsági harci járműveink lecserélése is.

A Zrínyi 2026 egy szemléletváltás is. A szocialista-balliberális kormányzatoktól eltérően, melyek a honvédség leépítésében, privatizációjában találták meg mindennapi örömüket, a nemzeti kormányok mindent megtesznek azért,

hogy még véletlenül se kerüljön veszélybe Magyarország szuverenitása, szabadsága, identitása.

Egyáltalán nem titkolt célja honvédelmi és haderőfejlesztési programnak, hogy Magyarország 2026-ra a régió egyik legmeghatározóbb, legütőképesebb katonai erejévé váljon. Levegőben, szárazföldön egyaránt.

Csupán beszerzésekkel azonban nem lehet professzionális haderőt felépíteni. Szükséges egy versenyképes hazai hadiipar is, amely kiszolgálja, támogatja, fejleszti a honvédség eszközparkját. Sajnálatos módon a szocialista-balliberális kormányzatok a kétezres évek közepén ezt is leépítették, mondván, nincs rá szükség. Ezért ment a levesbe például a nagy múltú budapesti Fegyver és Gépgyár (FÉG), ezért halványult el az egykoron szintén patinás, fontos feladatokat ellátó Dunai Repülőgépgyár fénye.

2010 után az Orbán-kormányok gyakorlatilag ugyanazzal a dilemmával szembesültek, mint 1848-ban az első felelős magyar kormány: megszűnt a nagyipari fegyvergyártás Magyarországon. A három évvel ezelőtt meghirdetett Zrínyi 2026 azonban ezt a hiányosságot is igyekszik pótolni. Méghozzá azzal, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) megvásárolta a cseh Ceská zbrojovka (CZ) fegyvereinek licencét,

így Magyarország 21. századi színvonalú pisztolyok, géppisztolyok, gépkarabélyok gyártási jogát vásárolta meg.

Az új fegyvergyárnak Kiskunfélegyháza ad otthont, a projektért (vagyis a Terra Gyártó és Szolgáltató Zrt.-ért) pedig a HM cége, a HM Arzenál Zrt. felel.

CZ-HU P-09

A P-09-es egy csúcstechnológiás szolgálati pisztoly, a legendás előd, a CZ 75-ös utódja. A cseh licenc alapján készülő fegyver szinte minden időjárási körülmény között a katona rendelkezésére áll. A fegyver oldalváza nagy szilárdságú polimerből készül, amely ellenáll a hőnek, az ütéseknek, ráadásul a P-09-es mindezt úgy tudja, hogy a tömege (üres tárral) nem több, mint egy kilogramm. A pisztoly acélból készült alkatrészei egy speciális, rozsdaellenes felületkezelést is kaptak. Biztosítási rendszere és az elsütőszerkezete fejlett, kezelőszervei mindkét kézzel elérhetők – fogásváltás nélkül. A P-09-esbe 9x19 milliméteres Luger lőszer való, a tárkapacitás pedig 19 golyó. Az új fegyver a magyar tervezésű 96M hadipisztolyt (P9RC) váltja.

CZ-HU P-07

A P-07-es a P-09-es kis testvére, kompakt változata. A két fegyver legfőbb jellemzői megegyeznek, azonban a P-07-es két centiméterrel rövidebb, így könnyebb is a testvérnél.

CZ-HU Scorpion EVO3 A1

A géppisztoly rendszeresítése új fegyveres képességet teremt az MH-ban. Az EVO3-as Scorpion a legendás, évtizedekig gyártott 61-es Skorpion (VZ61) félautomata géppisztoly utódja. Az új, kétkezes Scorpiont szélsőséges időjárási körülmények között is lehet használni, a legnagyobb előnye pedig talán az, hogy karbantartásához nem szükséges külön céleszköz. Az automata fegyverrel egyes, hármas rögzített, illetve sorozatlövés adható le. A tárba 30 darab, szintén 9x19 mm-es Luger lőszer való.

CZ-HU Bren 2 A1

A Bren 2 elődje a világszerte ismert és kedvelt VZ58-as gépkarabély, amit a Kalasnyikov alternatívájaként vezettek be a csehszlovák hadseregben. Az új fegyver szintén automata, egyes és sorozatlövés is leadható vele. A gázelvételes karabély ellenáll a hőnek, illetve a mechanikai károsodásoknak. Tokja nagy szilárdságú alumíniumötvözetből készül. A Bren 2 A1 háromféle űrméretben gyártható. Az 5,56x45 mm-es változatba a NATO-szabvány karabélylőszer való. A 7,62x39 mm-es verzióba a szovjet fegyvereknél ismert 43M töltény való. A hatásos lőtávolság mindkét esetben 3-500 méter. A legnagyobb változat 7,62x51 mm-es tölténnyel működik. Ezt a verziót a szakasztámogató lövészeknek fejlesztették ki a szakemberek, nagyobb a lőtávolsága, nagyobb az átütőereje. A Bren 2 az AK-63-as Kalasnyikovokat fogja majd nyugdíjazni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére