Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A menthetetlen mentegetése

Bohár Dániel

2020.02.01. 12:00

Niedermüller nem mond le, még bocsánatot sem kér. Pártja és pártja szövetségesei nem határolódnak el tőle. A mentegetésbe – nem úgy voltozásba – beszállt a háztáji sajtójuk is. Az objektivitás, függetlenség és sajtóetika nevében.

Vannak dolgok, amikben soha nem csalódik az ember. A mindennapokból rengeteg ilyet fel tudnánk sorolni. Ezek közé tartozik a hazai balliberális sajtó is. Niedermüller Péter vállalhatatlan nyilatkozatot tett nagynyilvánosság előtt (erről korábban leírtam már a véleményemet). A botrányos mondanivalót követően már illett volna gyanakodnom, hiszen a libsi sajtó elég sokáig hallgatott. Többségük akkor kezdett el cikkezni róla, amikor Bayer Zsolt bejelentette a Sajtóklubban, hogy tüntetést szerveznek. Mondhatnám természetes, hogy ekkor lett téma náluk, hiszen előre érezték és tudták a saját politikai motivációjukat.

El is érkezett csütörtök, a Niedermüller Péter vállalhatatlan kijelentése elleni megmozdulás. Rengeteg egészséges gondolkodású ember jött el, akik szerint nincs rendben az, hogy ha valaki “rémisztő képződménynek” nevezi a “fehér, keresztény, heteroszexuális” embereket.

Az eseményre megérkezett a liberális sajtó is, akiknek első és legfontosabb feladatuk az volt, hogy lejárassák a tüntetésen résztvevőket. Sokat és sokáig kellett erőlködniük, hogy elkészítsék a számukra megfelelő interjúkat, fotókat és vágóképeket.

Volt más feladatuk is ezenkívül, amit nevezzünk provokációnak. Igazán nagy sikert ezen a területen sem értek el, de ismerjük őket, ha nem történik semmi, azt is tudják úgy tálalni, ahogy csak gondolják. Szóval elkészültek a riportok, beszámolók, volt provokáció is, olvasóikat tökéletesen felhergelték a tüntetők ellen. Azokat az olvasóikat, akik elég nagy valószínűséggel egyébként fehér, keresztény, heteroszexuális nők vagy férfiak. De ez most a történet szempontjából lényegtelen, hiszen a felhergelteket az utálkozás, a gyűlölet élteti. Ha nem ez éltetné őket, akkor hanyagolnák ezen portálok olvasását/nézését.

Niedermüller Péter kijelentése ellen kiállni és felszólalni nemzeti minimum lenne. Magyarországon azonban ilyesmiről álmodni se merjünk. Szerintem és hangsúlyozom, ez az én véleményem:

A Kárpát-medencében nem szabadna olyan magyar embernek lennie, aki elfogadhatónak tartja a DK-s mondatait.

Szerintem. Ugyanis a csütörtöki demonstráción voltak ellentüntetők is, akik azok ellen tüntettek, akik Niedermüller ellen tették ezt. Tehát összegzésében a VII. kerületi polgármester mellett álltak ki.

Még egyszer!

Magyarországon vannak olyan emberek, akik nem elhatárolódnak Niedermüllertől, hanem még ki is állnak mellette. Ez a jelenség tökéletesen megmutatja, hogy milyen állapotban vagyunk. És értem én, hogy politika meg minden, de b888ki. “Rémisztő képződménynek” nevezte a ország lakosságának nagy részét.

Ha már a mentális állapotoknál és az emberek elfogadásánál tartunk. Az egyik rendkívül mértéktartó újság mértékadó publicistája a tüntetésen résztvevőket “agyilag konyhamalacnak” nevezi írásában. Igen, igen. A menthetetlen mentegetői nem meghúzzák magukat, nem kussolnak, hanem ismét kiállnak és tovább sértegetik az embereket.

Értem én, hogy a Fekete Lovag mindig győzni akar, de… értik.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére