Politikailag korrekt idolrombolásnak ez kevés. Túl sokat megtart a hagyományos hősi férfi-szerepekből. Alig van benne fekete, és ugyan megkapjuk koncként, hogy Korg a fiúkat szereti, és bajszos pasira vágyik, meg – ahogy az Obi Van Kenobi sorozatban –, itt is felbukkan egy kis Gréta, aki ugráltat és pimaszkodik, de azért túl sok marad a fehér harcos férfi hangulatból.

Igazi, tökös hősfilmnek meg gyenge. A hős nem igazán hős benne, ráadásul a filmben minden egyéb hőst is antihőssé tesznek, lejáratnak. Zeusz gyáva és kövér, az istenek ostobák, gonoszak, és nem tisztelhetők. Maga a főszereplő se menne semmire, ha a mellette lévő hősnő néha nem nyúlna a hóna alá, és – a tőle megszerzett – kalapácsával nem intézkedne, vagy nem jelenne meg a kellő időben.
Igazi hős itt voltaképp csak a női karakter, Jane Foster, Thor ex-barátnője, meg még a Valkűr hölgy.

Korábban azért voltak a mesék – még a Disney hercegnős meséi is – a nagybetűs elnyomás szimbólumai, mert a nőknek a hagyományos értékeket felvonultató történetekben egy céljuk van mindössze: a házasság. Mindegyik arctalan, jellegtelen, az a szerepük, hogy szépek.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a mesékben a herceg egy fehér lovas hímtag. Egyetlen célja a házasság. Nem akar űrhajós lenni, katona, vadakat terelő juhász. Nem akarja felfedezni a kockacukorral működő marsi terepjárót, nem akarja megírni a Nagy Szimfóniát, és az örök békét elhozni a szenvedő emberiségnek – állítólag ezekből a passziókból „hagyják ki” a nőket –, egyetlen vágya, hogy a nőt kiszolgálja.

Az eredeti Grimm mesékben sosincs neve a hercegnek. A Hófehérke és Hamupipőke oldalain is csak ennyit kapunk: Herceg. Ez olyan, mintha a főszereplő nőnek ennyi lenne a neve: „Bombázó”.
A szépség és a szörnyeteg hímje még ennyit sem kapott. Neki csak ez jutott – hiába herceg –, hogy „A szörny”.

Az úgynevezett „nőelnyomó mesékben” a többi férfi neve a következő: „A király”, „A vadász”, ez olyan, mintha a hősnőt így neveznék „A kebelcsoda ápolónő”, de hát ilyesmik a hagyományos mesékben nincsenek. Ha belegondolunk, ezek a mesék a fiúkra nézve megalázóbbak, valahol mégse láttam, hogy bárki is tajtékzott volna a Süsü a sárkány sztereotip és férfiakat szolgasorban ábrázoló elnyomása ellen.

Szóval, ilyen ez a film. Két szék közt a pad alá. Amit kiválóan illusztrálnak a zenék. A pop-kulturális utalásoknak nagy hagyománya van a Marvelnél, ami szerintem jó ötlet. Hulk Duran Duran és Vasember Black Sabbath pólója, valamint a nagy bejelentést követően – „Én vagyok Vasember” – felcsendülő Iron Man stb. Ez megjelenik a zenei hátterekben is. De míg a Thor 3 – Ragnarök kulcsjelenetében Led Zeppelin szólt, a Pókemberben meg Ramones, itt csak a Guns and Rosest merték bevállalni, és az egyetlen igazán tökös heroikus dal csak a stáblista alatt hallható Ronnie James Dio által énekelt Rainbow int he Dark.

Mellesleg nem tudom, meddig lehet még lenyomni az emberek torkán azt, hogy minden hősös-harcos férfi karakter mellé odabiggyesztenek egy nőt, aki jobban tudja, erősebb és még hősebb. Ez nem csak a pasiknak árt, és okoz frusztrációt, a nőknek is. A teszetosza tutyimutyi férfit megkapja otthon is, ott a Lajos, a férje, meg az elkényeztetett kölyke. Legalább a moziban kapjon szegény nő olyasvalamit, amiben a mindennapokban ritkán lehet része.

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.