Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Karácsony és a sötétség folyamatos kiáramlása

Horváth K. József

2020.12.19. 19:20

 

Karácsony Gergely bő egy éves regnálása óta tartó jellemtelenségi cunamija juttatta eszembe Petőfi István öcsémhez című versét. A költő édesapja helyébe a budapestiek most saját magukat képzelhetik.

„Mert ő becsűletes lelkű, igaz; / Azt gondolá, hogy minden ember az. /
És e hitének áldozatja lett, /Elveszte mindent, amit keresett.”

Megrázó sorok.

Nem lehet ugyanis kétségbe vonni a budapestiek többségének becsületességét, amikor azzal a hittel választották meg Karácsonyt Gergelyt főpolgármesternek, hogy feltételezték róla: ő is igaz, becsületes lelkű ember. Olyan, mint ők.

Hát…?

De menjünk sorjában.

Sajnos a biciklisávok esetében a kabinetnek nem volt hatásköre közbelépni, így azóta is hullik a haja a város legforgalmasabb útjain autóval közlekedni akaróknak.

Hogy kezdődött? Hát úgy, hogy Karácsony a kampányban a következő szöveggel szédítette (térítette?) a választókat: „Az a célom, hogy az egész Városházát lopásra alkalmatlanná tegyük. Mert tartozunk azzal a budapestieknek, hogy a köz pénzét a köz céljaira használjuk. És nem arra, hogy magánemberek gazdagodását szolgálja.” És a választók többsége bizony elhitte, hogy mindenki becsületes és igaz…

De nem ők a hibásak. Annak a sötétségnek a sűrűségét, amely ebből az emberből és köreiből kiáramlott és áramlik azóta is, magyar ember elképzelni sem képes. Még ha tapasztalt budapesti, akkor sem. Föl sem tételezte, hogy egy ilyen jó kiállású, megnyerő mosolyú fiatalembernek lehet akár egyetlen becstelen szava is.

Nem szeretnék részletekbe menő felsorolásokkal előhozakodni az elmúlt esztendő arcpirító hazugságairól, csak azokat jelzem mutatóban, amelyek a legkirívóbbak. Amit egy ember normális esetben nem tehet meg azokkal, akiket szavai szerint a legtöbbre tart. Nemcsak mint barát, a barátot, hanem mint választót is, akitől a saját sorsa, ha tetszik Budapest jövője függ.

Hosszú ideje téma a fővárosi buszbérlés körüli purparlé. Mire Karácsony odaáll a budapestiek elé és azt mondja, hogy „A BKV nem köt buszbérleti szerződést a zavaros hátterű céggel.” Ehhez képest előkerül a nyilvánosságban az aláírt szerződés. Mindenki olvashatja, ellenőrízheti érvényességét. És Karácsony úgy tesz, mintha minden így volna a legnagyobb rendben. Ha az volna a helyes, ha ő egy megkötött szerződésről azt állítja, hogy ilyen szerződés nem is létezik. Mert neki szabad, mert őt a budapestiek többsége megválasztotta. Tehát az a helyes, amit ő annak ítél meg, s nem az, ami helytálló valójában. Mindezt szemrebbenés nélkül, enyhe mosollyal a szája sarkában, hogy a természetesség látszata azért meglegyen. Mármint a hazugság természetességéé.

Az, hogy a nyertes cégnek még buszai sincsenek, sőt referenciái se, illetve hogy az offshore-hátterű cég helyettesének, Tüttő Kata korábbi élettársához, a vörösbáró Leisztinger Tamáshoz köthető, annak magyarázatát mellőzni méltóztatik. Azt viszont belemondja a budapestiek arcába, menteni a menthetőt, hogy az ügyben nyomoz a rendőrség. A baj ezzel csak az, hogy ebből sem igaz egy szó sem.

Más: Azt mondja Karácsony, nem először, s a miniszterelnök friss bejelentése nyomán bizonyosan nem is utoljára: hogy „a főváros a tönk szélén áll”. Ami szintén teljes valótlanság. Varga Mihály pénzügyminiszter: Budapestnek van 224 milliárd forint szabad pénzállománya, 61 milliárdos fejlesztési hitele és a kabinet még 60 milliárd forint budapesti városfejlesztés megvalósítására is javaslatot tett a városvezetésnek kormánypénzen. Mindemellett a Moody’s hitelminősítő Budapest gazdálkodást jónak minősítette és stabilról pozitívra változtatta a besorolást.

Lánchíd. Karácsony bejelentette, hogy ötmilliárddal olcsóbb lesz a Lánchíd felújítása. Hamar kiderült, hogy ennek is éppen az ellenkezője az igaz. Elődje, Tarlós István ugyanis kifejtette, az előző városvezetés 31,2 milliárd forintos ajánlatot fogadott el. Ebben azonban benne volt a Széchenyi téri villamosalagút, valamint a felszín felújítása is. A projektben kizárólag a Lánchíd rekonstrukciójának ára kevesebb, mint 22 milliárd forint lett volna, a Karácsony Gergelyék által elfogadott 26,7 milliárddal szemben. Vagyis nem ötmilliárddal kevesebb, hanem ugyanennyivel többe fog kerülni a beruházás.

A témához kapcsolódik az a szakállasnak látszó, ám teljesen tiszta történet is, hogy mikor adja már a kormány a fővárosnak a felújításhoz megígért hatmilliárd forintot. Ez azért is minősített aljasság, hergelő zsarolás, mert Karácsony személyesen is megszavazta azt a döntést, hogy a teljes beruházás utolsó összegeként fog megérkezni.

Csak néhány példát hoztam arra, hogy bánik Karácsony azokkal az emberekkel, akiket látszólag a barátjának tekint, akikkel Budapest jövőjét akarja építeni. Nemhogy lopásra alkalmatlanná teszi a Városházát, hanem segítségével újabb és újabb lenyúló intézmények bukkannak föl a rendszerben.

Karácsony lányos, álszent mosollyal az arcán a „kisebb dolgokban” a nagy dolog érdekében hergel. Hogy folyamatos feszültséget tartson a kormánnyal szemben a 2022-es választásokig.

A budapestiek azonban Karácsony (Gyurcsány) reményeivel ellentétben nem lehetnek hitük áldozatai. A kormány ugyanis ahogy eddig, ezután sem hagyja magukra őket.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére