Címke: fifa
Megjelenhetnek a szivárványok és Iránt elítélő üzenetek Katarban a szurkolóknál?
A FIFA harcol érte, a helyi hatóságok ellene.
A sportrajongók legnagyobb meglepetésére 2010-ben a FIFA a futballkultúra nélküli Katarnak ítélte oda a 2022-es világbajnokság rendezési jogát, ám mint utóbb kiderült, a közel-keleti ország kellően mély zsebei megfelelő hatással voltak az illetékes döntéshozókra. A katari vb-álomra kétségtelenül sötét árnyékot vet, hogy az építkezések során a legtöbb statisztika szerint több ezer vendégmunkás veszítette életét, az LMBTQ-kisebbség tagjai konkrétan börtön- és halálbüntetéssel néznek szembe, a nők pedig másodrendű állampolgárokként élnek az országban. Pedig Katar emberi jogi helyzete, logisztikai hiányosságai – nyolcból hét stadiont a semmiből húztak fel a sivatag közepén az elmúlt tizenkét évben – és általában véve rendezői alkalmatlansága egy ilyen méretű sporteseményre 2010-ben is ismert tények voltak. A legmegdöbbentőbb mégis az, hogy miután a FIFA éveken át asszisztált a térdelgetés, a szivárványos karszalaggal vonulás, és más erényfitogtató, sportpályára nem illő cselekedetekhez, most hirtelen – a katari körülmények figyelembe vételével – büntetés kilátásba helyezésével szólítja fel arra a játékosokat, hogy „tartózkodjanak a politikai állásfoglalásoktól”. Persze ez nem tartja vissza Németországot, az „értékelvűség” bajnokát, hogy valamilyen formában tiltakozzon és áldozatként pózoljon. Érdekes módon azonban Olaf Scholz német kancellár sem adott hangot „emberi jogi aggályainak”, amikor néhány hónapja éppen Katarral állapodott meg az LNG-gáz importálásáról.
Elmarad a szivárványos tiltakozás Katarban. Pedig igény az lenne rá, kilenc válogatott jelezte, hogy a csapatkapitányok „One love” feliratú szivárványos karszalagot viselnek majd. A FIFA azonban sárga lapos figyelmeztetést helyezett kilátásba, így a fogadkozások ellenére Anglia, Wales, Hollandia és alighanem a többiek sem kockáztatják a büntetést. Marad a jól bevált térdelés.
November 20-án, azaz vasárnap kezdetét veszi a 22. labdarúgó világbajnokság Katarban. Ahogy mostanában lenni szokott, megint mindenről szó van, csak a futballról nincs. A sajtó leginkább azzal foglalkozik, hogy mi lesz az LMBTQ-ügyekkel a muszlim országban. Hirtelen például fontos lett alkalmazkodni a helyi szokásokhoz. A FIFA állásfoglalásában a világbajnokságon szereplő 32 válogatott nemzeti szövetségeit arra hívta fel, hogy ne vigyék és ne engedjék be a politikát a labdarúgásba, mert abban nincsen helye ideológiai vagy politikai jellegű csatározásnak. Kérdezem: nem lehet, hogy most kellene felszólítani, követelni és a pályára rohangálni? Nem Münchenben kell szivárványos zászlóval berohanni a pályára, ahol még meg is dicsérik az embert, hanem itt és most, amikor van tétje. Aktivistáim! Harcra fel!
Remek időzítéssel, a katari vb-rajt előtt tűzte műsorra a Netflix a FIFA titkai című minisorozatát. A film megtekintése után talán még a leghiszékenyebbek is leszámolnak azzal az illúzióval, hogy a futball csak egy sportág a sok közül. S persze azzal is, hogy Katar volt a lehető legjobb választás a 2022-es vb-rendezésre. Egy film csalásról, korrupcióról és egyéb rokon szakmákról.
Ukrajna az orosz-bosnyák edzőmérkőzés törlését akarja
Ukrajna futballszövetsége felszólította a sportág nemzetközi (FIFA) és európai szövetségét (UEFA), hogy akadályozzák meg az orosz-bosnyák edzőmérkőzést, amelyet Szentpéterváron terveznek megrendezni november 19-én, egy nappal a katari világbajnokság kezdete előtt.
Jóemberkedik a FIFA.
Az eddigi legdurvább oroszellenes szankció: EA Sports kivette Oroszországot a FIFA-ból
Az ukrán háború miatt már a gaming iparban is korlátozzák az oroszokat.
Orbán Viktor a FIFA elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Gianni Infantinót, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét.
A nemzetünkkel szembeni kettős mérce olyan méreteket ölt, amely elviselhetetlenné kezd válni. Mi, magyarok retorziót érdemlünk annak a töredékéért, amit mások tesznek felelősségre vonás nélkül. Elég a velünk szembeni megkülönböztetésből!