Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kubatov: Botka egy korrupt, hazug szocialista politikus

Bertha László

2017.05.27. 13:58

A Fidesz alelnöke szerint Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje semmiben sem különbözik elõdeitõl: egy korrupt, hazug szocialista politikus.

Kubatov Gábor úgy véli, hogy a baloldal szokásához híven nem mond igazat, hiszen azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból. A kormánynak azonban nincs ilyen szándéka, hiszen történelmileg, földrajzilag és kulturális tekintetben is ide tartozunk – mondta a kormánypárt alelnöke, majd hozzátette, hogy ugyanakkor

kötelességünk kimondani, ha valami nem működik jól. Jelenleg az a helyzet, hogy saját pártcsaládunkban, az Európai Néppártban is reformellenzéki szerepet töltünk be, vehemensen, hangosan és határozottan érvelünk amellett az értékrendszer mellett, amit a magyar kormány képvisel.”

A Fidesz alelnöke a SZEGEDma.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy álláspontja szerint Európa veszélyes útra lépett, és tönkreteszi magát azzal, hogy muszlim migránsok millióit akarja befogadni.

Az ellenzék kapcsán Kubatov elmondta, hogy elfogytak az érveik, hiszen „mit is tudnának mondani, amikor a gazdaságban 4,1 százalékos a növekedés, hét év alatt 700 ezer új munkahelyet hoztunk létre, az Orbán-kormány 8,8 százalékos béremelést hajtott végre, emelte a minimálbért, a szakmunkásbért, a tanárok, az ápolók, a kórházi dolgozók bére 60 százalékkal nőtt?”

A szocialisták miniszterelnök-jelöltéről, Botka Lászláról a politikus úgy nyilatkozott, hogy semmiben sem különbözik az elődeitől: egy korrupt, hazug szocialista politikus.

A napnál is világosabb, hogy amit művel, az a képmutatás magasiskolája. 1 millió forintos jövedelem felett vetne ki különadót, miközben a saját jövedelme 3 ezer forinttal alacsonyabb, éppen 997 ezer forint, de ugyanígy képmutatás a többmilliós Rolex órája, az, hogy nem hajlandó magát alávetni a vagyonnyilatkozati eljárásnak, miközben a baloldallal falaztat magának”

– mondta Kubatov.

Szerinte a Szeviép-botrány külön érdekessége, hogy épp a Botkához hasonlóan baloldalról indult Szabó Bálint akarja őt kérdőre vonni kiváló jogi anyaggal és érvkészlettel. Mint mondta, Botkának nincsenek válaszai, ezért csak menekül, mind a Szeviép-ügyben, mind az ingyenesen osztogatott parkolóbérletek ügyében. Arra a kérdésre, hogy a szegediek 2002 óta miért választották mégis négyszer polgármesterré, Kubatov Gábor azt mondta, hogy

Botka Lászlót megelőző időszakban, Bartha László polgármestersége alatt rosszabbak voltunk, mint a mostani szocialista városvezetés, tehát nem kell csodálkozni a vereségeken, mindemellett Botka Lászlót sem tartom jó városvezetőnek, Szeged az adottságaihoz képest nagyon alulteljesít."

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére