Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: az üldözöttek helyben való boldogulását kell segíteni

Bertha László

2019.06.20. 12:10

A nemzetközi közösségnek meg kell teremtenie annak feltételeit, hogy a terroristák által üldözött közösségek helyben tudjanak boldogulni, illetve az elüldözöttek visszatérhessenek lakóhelyükre, Magyarország megmutatta, hogy ebből még a hozzá hasonlóan közepes méretű országok is ki tudják venni a részüket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a mongol fővárosban egy terrorizmusellenes konferencián.

A miniszter az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) eseményén szólalt fel. Elmondta, Európában évtizedeken át gyakorlatilag ismeretlen volt a terrorizmus, de 2015 után, amikor a tömeges illegális migráció felütötte a fejét, a helyzet megváltozott. Az európai terrorcselekményekben több mint háromszáz ember vesztette életét. Azóta heves viták folynak Európában az illegális migrációról és a rá adandó válaszokról. Magyarország az első helyre teszi az ország és állampolgárai biztonságát, óriási erőfeszítéseket tett határai védelmének megerősítésére, és fenntartja magának a jogot arra, hogy eldöntse, kit enged be az országba – jelentette ki beszédében a miniszter.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Nyilvánvalóan szoros összefüggés van az illegális és ellenőrizetlen migráció, valamint a terrorizmus között, mert az illegális migránsok ellenőrizetlen tömeges bevándorlása lehetőséget ad a terrorszervezeteknek arra, hogy bejuttassák embereiket Európába – mondta.

Ezért úgy gondolom, hogy rossz válasz volna Európától ösztönözni a migrációt, azzal csak a terrorszervezeteket segítenénk. Ehelyett a migráció okait kell megszüntetnünk. Vitán felül ál, hogy közös fő ellenségünk az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet, és fő célunknak kell lennie ennek a terrorszervezetnek a teljes felszámolása. Értünk már el sikereket ebben a kérdésben

- állapította meg.

Kifejtette, a nemzetközi közösség visszafoglalta az Iszlám Állam által elfoglalt területek 98 százalékát, ami azonban nem jelenti azt, hogy a szervezetnek vége, hiszen folyton változtatja taktikáját, földrajzi megjelenését. Emiatt folytatni kell a harcot ellene és minden terrorszervezet ellen. Küzdeni kell először is az ellen, hogy a dzsihadisták az interneten terjesszék ideológiájukat, toborozzák tagjaikat. Ettől meg kell védeni a társadalom legsérülékenyebb rétegeit – közölte.

Egy másik fontos lépésként el kell vágni a terrorizmus finanszírozásának csatornáit, ezért a nemzetközi közösségnek óvatosnak kell lennie annak kiválasztásában, hogy milyen eszközökkel segíti a migránsokat – mondta.

Közölte, az Európai Unió és az ENSZ-szervezetek például akaratlanul is segíthetik a terroristákat névtelen bankkártyák kibocsátásával a migránsok számára, ráadásul ez az európai adófizetők pénzén történik.

Kifejtette: a világból több ezer ember csatlakozott az Iszlám Államnak hűséget esküdő csoportokhoz a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, csak Európából több mint ötezer. Azok a dzsihadisták, akik túlélték a „kalifátus” területeinek visszafoglalását, megpróbálnak visszatérni hazájukba, és ott esetleg megpróbálnak terrortámadásokat elkövetni. A Balkánon – például Boszniában – több ilyen volt dzsihadistát fogtak már el – emlékeztetett.

Úgy vélte, véget kell vetni a büntetlenség kultúrájának, és a nemzetközi közösségnek támogatnia kell az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatát, miszerint nemzetközi törvényszéket kell alapítani az Iszlám Állam terroristái által elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására. A nemzetközi közösségnek ezenkívül meg kell teremtenie a feltételeit annak, hogy a terroristák által a lakóhelyükről elűzött emberek visszatérhessenek oda. Ezzel szerinte segítenék azokat az országokat is, amelyek befogadtak több millió menekültet.

Magyarország több száz katonájával kiveszi a részét a világ különböző országaiban a békefenntartásból és azoknak a körülményeknek a megteremtéséből, amelyek szükségesek a menekültek visszatéréséhez – jelentette ki Szijjártó Péter.

Aláhúzta, mivel Magyarország több mint ezer éve keresztény ország, különleges felelősséget érez a világ keresztény közösségeiért. Nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy a vallási közösségek közül a keresztények a leginkább üldözöttek a világon, különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a terroristák fő célpontjai – tette hozzá.

Elmondta, Magyarország különleges kapcsolatot épített ki több keresztény közösséggel ezekben a térségekben, és e közösségek püspökei arra kérik az európai vezetőket: ne hazájuk elhagyására, Európába menekülésre biztassák az üldözött keresztényeket, mert ezzel a terroristák szándékát segítik, hanem helyben maradásukat támogassák.

A miniszter elmondta, ezért Magyarország pénzadományokkal – eddig összesen 35 millió dollárral -, templomok, iskolák, kórházak újjáépítésével, árvaházak, lakóházak építésével segíti e közösségeket. Ebből is látszik, hogy egy közepes méretű ország – mint amilyen Magyarország – is képes hozzájárulni ahhoz, hogy a világ keresztény közösségei megmaradjanak hazájukban – mondta a miniszter az ulánbátori A terrorizmushoz vezető erőszakos radikalizmus és extrémizmus elleni küzdelem és a megelőzés című konferencián – írja az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére