Ökojobb
Több mint száz ország állapodott meg a klímacsúcson az erdőirtás leállításáról
Az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) megállapodás született a világ erdőségeinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról.
A Glasgow-ba érkező magánrepülők több CO2-t bocsátanak ki mint a skótok egy év alatt
Ahogyan a globális elit magángépei minden évben a svájci Davosba repülnek a Világgazdasági Fórumra, úgy érkeznek Glasgow-ba a héten megrendezésre kerülő COP26 klímakonferenciára is.
A közteresek vegzálják, az alpolgármesterek cenzúrázzák a XVIII. kerületieket
És egyébként mindenért a kormány a hibás.
Kikelt magából Greta Thunberg az ifjúsági klímacsúcson, egy pizzéria „elküldte őt a pokolba”
A svéd gimnazista lány ezúttal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a múlt héten lehordta mindennek a világ vezetőit, mert nem tesznek eleget a klímaváltozás elleni küzdelemben.
A kormány nemcsak beszél a környezetvédelemről, hanem tesz is érte
A baloldallal ellentétben a kormány nemcsak beszél a környezetvédelemről, hanem tesz is érte – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott kedd reggel a kormány Youtube-csatornáján.
A klímasemlegesség elérése érdekében komoly döntések várnak a következő generációra
A klímasemlegesség elérése érdekében komoly döntések, fejlesztések, beruházások várnak a felnövekvő generációra a következő 30 évben, hangsúlyozta a magyar köztársasági elnök hétfőn, egy gimnázium diákjainak tartott klímavédelmi tanórán.
Soros civil ökoszervezete napi ötszáz forintos budapesti dugódíjat javasol
Álomvilágban élnek.
Szándékosan okozott bozóttüzet egy migráns az USA déli határánál
A kaliforniai EL Centro Sector határőrei letartóztattak egy iratok nélküli migránst, aki szándékosan okozott tüzet a jacumbai természetvédelmi területen.
Álszentség: a látszat ellenére kedvenc hírességeink aktívan szennyezik a környezetet
Levelet kaptam, lájf!
Egy friss tanulmány szerint a fiatalok klímaszorongásban szenvednek
Többségük meg van győződve arról, hogy az emberiség pusztulásra van ítélve.
Szarvas tévedt a Gellért-hegyre
Fokozott óvatosságra kéri a Gellért-hegyen járókat a budavári önkormányzat, azt követően, hogy egy szarvasbika, feltehetően gímszarvasbika, tévedt a területre – közölte kedden a Facebookon az önkormányzat.
A klímahiszti harcosai 120 tonna szemetet hagytak maguk után Londonban
A klímaváltozás ellen küzdő Extinction Rebellion szervezet mindenkit a bolygó védelmére buzdít, de a saját tüntetése után sem szedi össze a szemetet.
Nagy károkat okozott az éjszakai vihar, de a java még hátra van
Országszerte több mint 150 esethez riasztották a tűzoltókat.
Környezetbarát magyar találmányt exportál a Mol a világ minden részére
Az az innováció terjed most el a Molnak köszönhetően, amelyet magyar kutatók, a Pannon Egyetem és a Mol szakértői találtak ki még a 2000-es évek körül – mondta a Magyar Nemzetnek a cégcsoport innovatív üzletágak és szolgáltatások ügyvezető igazgatója.
Az ország nagy részén hőségrisztást adtak ki a kánikula miatt
Hétfőn többnyire 25 Celsius-fok fölött alakul a napi átlaghőmérséklet, sőt az Alföldön és a Mezőföldön a 27 fokot is meghaladhatja.
Karácsony méhlegelői: fuldoklik a Gellérthegy a sok gaztól
Budapesten egyre több területet borít el a gaz. A szomorú hanyatlás következő áldozata a főváros egyik szimbóluma, a Gellérthegy. És ez nemcsak egyszerű hanyagság, hanem koncepció: a főváros vezetése így kísérletezik. Őszig nem is terveznek kaszálni – írta a Metropol hétfőn.
Attól, hogy nem vágják a gazt még nem lesz méhlegelő
Tévedés úgy felfogni a méhlegelőt, hogy az egy magára hagyott terület, hiszen az komoly gondozást és ápolást igényel – mondta Bross Péter az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke egy a Mediaworksnek adott nyilatkozatában.
A Föld legalább egyharmadát védelem alá helyezné az ENSZ
A Föld harminc százalékát a biodiverzitás nevében természetvédelmi területnek akarja nyilvánítani az ENSZ.
Veszélyesek lehetnek a nyaralásból hazahozott növények
Sokan szeretnének különféle növényeket hazahozni emlékként a nyaralásból. Ezért az utazás megszervezése előtt érdemes tájékozódni a növényegészségügyi követelményekről, főképpen, ha harmadik országból szándékozunk növényt, növényi terméket behozni saját célra vagy családtagjaink számára – hívja fel a figyelmet az agrárszektor.hu.