Nagyon fel vannak most háborodva haladóék, hogy Novák Katalint nevezte meg Orbán Viktor, mint leendő köztársasági elnököt. A Magyar Narancs akkorát erőlködött, hogy támadja ezt, hogy a nyögés egész az én füleimig ért, legalábbis hallottam valami ilyesmit, amikor megnyitottam a linket.

„Miért rossz hír a nőknek, hogy Novák Katalin lesz a köztársasági elnök?”. Ezt a címet adták, s az izzadság szerintem a klaviatúrára csorgott.

Amúgy reakciós fejjel nem is értem. Attól még, hogy nő, lehet jó köztársasági elnök!

Érthetetlen számomra a haladó hozzáállás. A férfiközpontúság az egyik állandó vádpont – kivéve mondjuk a plázák ruházati részlegét, ahol a nyolcvan százalék a női részleg -, ami egyrészt totális nem értése az organikus társadalomnak, ahol a szerepek az élet törvényei szerint vannak elosztva, és azért, mert valami nincs a kirakatban, attól még az létezik, és erővel is bír, másrészt tényszerűen sem igaz. A magyar hagyományrend, és a kereszténység is tele van női ikonokkal, és amikor mondjuk, vádlón mutatnak, hogy a papírpénzeken csupa férfi látható, nem tesznek említést például arról, hogy a madonna motívum több mint félezer éven át uralta a magyar pénzverést, és a késő középkori talléroktól a Horthy-pengősökig meghatározója volt a magyar éremképnek. És akkor még a keresztény hagyomány női szent kultuszáról nem is beszéltünk. Ezt főleg így karácsonykor illene észrevenni.

Visszatérő hiszti progresszív idiótáknál – akiknek semmi érzékük a hagyományokhoz -, hogy egyszer majd Orbán királlyá koronáztatja magát, ami pont a magyar hagyomány miatt képtelenség, lévén Doktor Miniszterelnök úr református vallású. (Horthy sem lehetett volna épp ezért király.)

Hagyomány. Sokszor látom említeni szerte az internet világában, s mivel az emberek a neten élnek, az formálja gondolkodásmódjukat, a való életben is mind gyakrabban hallom. Húsz éve harcoltak az avítt, régi dolgok ellen, most meg védelmezik a „hagyományt”, beleértve sok felesleges kacatot, aminek semmi értelme. A facebookozás is egykor réginek fog számítani, de nem hinném, hogy, mint hagyományt őriznünk kellene, és meghatottan hivatkozgatni rá. „Hej, mennyire más volt az, mikor az ember reggel felkelt, megnézte az üzenő falat, s abból tájékozódott a világ dolgai felől, meg leellenőrizte, hogy az ismerőse (ellensége, exe, tanárja stb.) mit lájkolt, és mit osztott meg. Hej, hová is lett ez a régi szép hagyomány? Remélhetőleg nem marad nyoma, mint az eke elé embert állító „hagyománynak” is – becsületszavamra cikkek illusztrációjaként szerepelnek képek, amint asszonyok feszülnek az ekének, s húzzák, mint a barom, s ezt megosztják a kényelemben élő városiak, hogy bezzeg a régi parasztság mily jó volt, mily tiszta, és hát a hagyomány. Az átlagember nem érti, hogy ez nem SI mértékegység.

Ahogy annak se, hogy kicsi, vagy nagy.

Elmesélem, hogy szerintem mi a hagyomány, illetve hogyan is kellene értelmezni.

Hagyomány az, ami olyan régi dolog, amivel jól járunk. Ami győzelemre visz, a túlélést segíti. Az olyan régi dolgot meg, amivel nem járunk jól – mint kultúra, közösség, család, nemzet –, kidobáljuk a szemétbe. Ami életigenlést ad, és régi, azt feldíszítjük sok cafrangos sallanggal, amin meg lehet hatódni, összekapaszkodni, koccintani rá, babánkat ölelni, s rásütjük: hagyomány.

A pataknál mosás, a parasztember fakéreggé cserzett arcbőre – ami nem tisztaságot és egészséget jelentett, hanem rommá használt szervezetet, és tűző nap által tönkretett hámsejteket -, meg kidobáljuk.

Megjegyzem, a migráció, az iszlám elleni harc hagyomány. És a túlélés záloga. Ahogy a karácsony is. Őrizzük hagyományainkat!