Címke: politika
Mérlegen a köztársasági elnök első fél éve
Csomag érkezett a 888.hu szerkesztőségébe, amelyben egy „Szia főispánom” feliratú póló volt. Mint ismert, 75 év után a kormány ismét bevezette egyik legősibb magyar tisztséget, a kormánymegbízottakat ugyanis főispánokká nevezték ki. Közel ezer évig kísérte végig a magyar történelmet az ispánok tisztsége, amit csak a náci és a kommunista diktatúrák roppantottak meg, majd töröltek el. Minek lehet értékelni ezt a döntést: történelmi jóvátétel vagy múltban révedezés? Miért fontosak a szimbólumok a politikában és a mindennapi életben? A szimbólumok, a rituálék, szokások, ünnepek a közösséghez tartozás, a társas identitás kifejezésének fontos eszközei. Az, hogy a jobboldal szimbólumai mélyek és nem csak divatos, átvett trendek, annak az az oka, ami úgymond a sikerrecept is, amit annyira kutatnak a baloldalon: itt van egy olyan erős, összetartó halmaz, egy mag, akik hisznek valamiben (pl. nemzet, család, kereszténység) és eköré a hit köré építenek fel egy életet, ehhez illeszkedő életmódot, és ezáltal a a szimbólumaik megtelnek tartalommal. Míg a baloldalon lehet, hogy könnyebben fogyasztható, az aktuális trendeknek megfelelő új, modern jelek vannak (pl. kockás ing, szivárványos zászló), de ezek politikai céllal teremtett, felvett jelek, ezek alá szerveznek közösséget. A Dühöngő e heti vendége: Fodor-Horváth Zsófia, pszichológus, a 888.hu munkatársa.
Az amerikaiak többsége nem támogatja Joe Biden politikáját
Az amerikaiak 33 százaléka választaná újra Joe Bident, ha most lenne az elnökválasztás, januárban ez a szám még 36 százalék volt, az elnök gazdaságpolitikai intézkedéseit 62 százalék elutasítja – derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
A magyar és a lengyel befektetési politikát dicsérték Romániában
Románia túl gyakran váltogatja a kormányokat és módosítja az adózási szabályokat, illetve Bukarestnek nincs egy tudatos befeketésvonzó politikája – állapította meg Letitia Pupazeanu, a román amerikai kereskedelmi kamara ügyvezető igazgatója, aki ezzel szemben Magyarországot és Lengyelországot említette pozitív példaként.
Miközben az Európai Unió tagországai egyre nagyobb árat kénytelenek fizetni azért, hogy a brüsszeli elit a kontinens geopolitikai és gazdasági érdekeivel ellentétes szankciós politika csapdájába zárta Európát, addig Törökország egyenesen előnyt lehet képes kovácsolni a válságból. Az orosz–ukrán háború egy olyan váratlan lehetőséget biztosított Recep Tayyip Erdoğannak, Törökország elnökének, amely egyszerre lehet képes mind gazdasági, mind geopolitikai értelemben felértékelni Törökország szerepét a térségben.
Azt semmiképpen nem, hogy s.ggnyalónak nevezzen egy újságírót.
Újraindul a GFG blog. Mindig kell egy gondolat és egy gondolat kell.
A brazil szappanoperák is megirigyelnék azt a „KönnyVásárt”, amit D. Tóth Kriszta a jóemberség, az empátia és az elfogadás címszavai alatt hideg, kimért szakmaisággal kínál most a választások után.
Ha a pedofília kerül szóba, az embernek – a szemünk fényére gondolva – hamar eszébe jut Hemingway mondása: „Vannak olyanok, akiket az ember nem mer megsérteni. Azt érzi ilyenkor, hogy a világ összedőlne, a szemünk előtt dőlne össze, ha kimondana bizonyos dolgokat.”