Címke: momentum
Fekete-Győr szerint gyalázatos, hogy Magyarország vétózná a háború uniós finanszírozását
Fekete-Győr András ma reggel nem azzal döbbentette meg az ATV nézőit, hogy a tisztogatási célból zuhany alá tette elektromos rollelét, hanem azt mutatta be, hogy magyarellenességében mennyire következetes, miközben eljátssza a jó embert, az emberbarát politikust.
Cseh Katalin megint mindenkinél okosabb volt
Egyelőre se a lengyelek, se semmilyen nemzetközi szerv nem tudja, hogy a kedd este Lengyelországba becsapódó rakéta az orosz vagy az ukrán féltől érkezett. De nincs ok a pánikra, mert itt van nekünk Cseh Katalin, aki tájékozottabb és frissebb információkkal rendelkezik, mint az érintett felek, amiket aztán szerencsére meg is oszt velünk.
A kedvesség világnapja: Gyurcsány besokallt
Gyurcsánynak elege lett a baloldali rivalizálásból. Mai Facebook bejegyzésében úgy kiosztotta konkurenseit, elsősorban – a néven ugyan nem nevezett – Momentumot, hogy a fal adta a másikat. Így jár az, aki a Böszmével barátkozik.
Gyurcsány Ferenc ma megint úgy ébredt, hogy ellenzéki pártokat reggelizne
Van belőlük sokféle, utólag éhes nem maradna.
Napi vicc: A DK-s Gy. Németh szerint mindenkinek jobb lenne, ha Dobrev lenne a miniszterelnök
Ma a DK-s nagyot mondók közül vessünk egy pillantást Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselő bölcsességére.
Gyurcsányék előbb az MSZP-ből épültek, most a Momentumból
Déri Tibor, újpest polgármestere mostantól a DK-val mozog.
Donáth és Gyurcsány, avagy a bolsik Törpillája és a komcsik Hókuszpókja szkanderozik
Donáth Anna hamarosan megszülető kisbabája miatt egy időre hátrébb lép a politikai nyilvánosságtól, azonban az anyai örömök előtt nem akarta nyom nélkül itt hagyni a politika porondját. Facebookján azt jelezte, hogy a Momentum az a párt, amely a jövőben a legerősebb lesz az ellenzéki oldalon. Övé lesz a vezető szerep.
Az összefogás mellé régi új mítosz jön: a baloldal megújulásának mítosza
Az ideológus szerepében: Donáth Anna
Cirkuszi világszám: Donáth és Dobrev egymást lökdösi a hatalomért
Isteni kép: Donáth Anna mutató és a középső ujja között kidugott hüvelykujját lendületesen megmozgatja Dobrev Klára orra előtt. Fityiszt mutat a DK árnyékkormányának. Ami szerinte (is) úgy hülyeség, ahogy van. S majd a Momentum megmutatja, hogy törvényesen is le lehet váltani a Fideszt.